Nem vagyunk egyedül: a bizonyságok fellege ma is körülvesz

„Annak okáért mi is, kiket a bizonyságoknak ily nagy fellege vesz körül, tegyünk le minden terhet és a megkörnyékező bűnt, és kitartással fussuk meg az előttünk levő versenyt.” (Zsid 12,1)

Néha úgy érzem, a keresztény élet olyan, mint egy hosszútávú futás ködben. Az utat csak pár méterre látom magam előtt, a lábam fáj, a tüdőm ég, és egy pillanatra az az érzésem támad: egyedül vagyok ezzel. Aztán eszembe jut a fenti  ige és rájövök: nem vagyok egyedül. Körülöttem ott vannak a bizonyságtevők, nemcsak a régiek, hanem a maiak is. Azok, akikkel együtt élek, akiknek az életét látom.

Mások bizonysága

Eszembe jut egy kedves barátom, aki az utóbbi években nagyon sok nehézségen ment keresztül. Úgy tűnt, egyik gond jön a másik után, és sokszor minden össze akart dőlni körülötte. Mégsem adta fel. Minden reggel korán kelt, olvasta a Bibliát, imádkozott akkor is, amikor semmi sem változott és nagyon nehéz volt. Egyszer megkérdeztem tőle: „Hogy bírod ezt ennyire békével?”. Ő pedig ezt mondta: „Nem az én feladatom megoldani mindent. Az én dolgom, hogy hűséges maradjak. Minden reggel azt mondom az Úrnak: Uram, én nem látom a kiutat, de Te látod. Rád bízom magam.”.

A barátom nem nagy szónok, nem ír könyveket, mégis bizonyság. Az ő csendes, kitartó odafordulása Istenhez nekem az egyik legerősebb példa. Amikor én fáradt vagyok vagy kétségeim vannak, gyakran eszembe jut ő, és hogy ha ő képes volt így rábízni magát Istenre, akkor én miért ne tenném?

Mindannyiunk körül vannak ilyen emberek. A nagymama, aki özvegyen nevelte fel a gyerekeit, és minden este hálaadással imádkozott. A fiatal, aki feladta a jól fizető állását, mert nem tudta összeegyeztetni azt a hitével. Az a házaspár, aki a nehéz házasságában naponta választotta a megbocsátást. Ők a mi felhőnk. Ők azok, akiknek az élete azt kiáltja: Isten hűséges, érdemes Rá hagyatkozni. Akik megmutatják nekünk, hogy a futásunk nem magányos: előttünk, mellettünk és mögöttünk ott vannak azok, akik megélték: érdemes kitartani.

Talán te is ilyen bizonyság vagy valaki életében, és lehet, hogy nem is tudsz róla.

Nézz ma körül! Ki az, akinek az élete Isten jelenlétéről, kegyelméről, vezetéséről mesél neked? Írd fel magadnak, mondd el másoknak! Mert a felhő nem csak körülvesz minket, rajtunk keresztül is gyarapodik.

Karafa Emília

Forrás: teso.blog
(Nyitókép: illusztráció)