Civil áldozatai vannak egy orosz rakétacsapásnak Csernyihiv megyében

Az eddigi adatok szerint két ember életét vesztette, további 21, köztük egy 14 éves gyerek pedig megsebesült, miután Oroszország ballisztikus rakétával csapást mért az észak-ukrajnai Csernyihiv megyében lévő Priluki városára – közölte kedden az ukrán katasztrófavédelmi szolgálat.

Vjacseszlav Csausz, a megye kormányzójának közlése szerint az orosz hadsereg délelőtt 10 óra körül mért csapást a városra. Hozzátette, hogy a csapás célpontja egy közelebbről nem meg megnevezett vállalat volt, de megrongálódott az Epicentr-hálózat helyi bevásárlóközpontja is, amely közel fekszik a becsapódás helyéhez.

„Két munkatársunk sérüléseket szenvedett. A lökéshullám szinte teljesen lerombolta az épület hátsó falát”

– közölte az Epicentr vállalat.

Forrás: MTI