Kárpátalja anno: 53 éves a beregszászi autóbusz-állomás
Több mint fél évszázaddal ezelőtt, 1973-ban adták át a beregszászi autóbusz-állomás új épületét, mely akkoriban 600 ezer rubeljébe került az Autóközlekedési Vállalatnak.
Maga az épület már 1972 decemberében átadásra kész volt, ám a bizonyos kivitelezési hibák miatt nem üzemeltethették be azonnal.
A következő év tavaszán azonban ünnepélyes keretek között felavatták az új épületet. A Vörös Zászló 1973. május 1-jei száma is beszámolt az eseményről. Innen tudjuk, hogy Szlobodenyuk Pavlo, az Autóközlekedési Vállalat igazgatója a rendezvényen köszönetet mondott az építőknek, valamint az ipari üzemek kollektíváinak, akik segítettek a buszpályaudvar építésében.
Felszólalt még Balogh János, a gazdasági önelszámolási részleg építőbrigádjának vezetője, Poszpelov Petro, az autóbusz-állomások területi egyesületének vezetője, Papp Sándor, a személyszállítási részleg brigádvezetője. Dascsenko Iván, a területi gépkocsi-igazgatóság vezetője, Szemenyuk Mikola, az Ukrajnai KP kerületi bizottságának első titkára, Dascsenko Iván, a területigépkocsi-igazgatóság vezetője, Szemenyuk Mikola, a kerületi pártbizottság első titkára és Újfalusi István, a kerületi végrehajtó bizottság elnöke kapott jogot az új pályaudvar megnyitására, akik fúvószenekar kíséretében vágták el a vörös szalagot.
Az új épületben számos szolgáltatás várta az utazókat. A jegypénztárak mellett büfé, étkezde, szálloda és posta biztosította a kényelmüket.
Szintén Vörös Zászlóban olvashatjuk, hogy működésének első negyedévében 282 903 utas fordult meg a buszpályaudvaron. Az is kiderült, hogy az autóbuszállomások is versenyeztek egymással az utasok és a szolgáltatások terén. A beregszászi pályaudvar meg is kapta az autóbusz-állomások területi egyesülete vörös vándorzászlaját. Emellett a területi egyesület dicsőségtáblájára felkerült Vancsugov P. ügyeletes és Lobaskina M. főpénztáros fényképe.
Azért az igazsághoz hozzátartozik, hogy a „nem mind arany, ami fénylik” elve az autóbusz-állomás esetében is bebizonyosodott. A Vörös Zászló már 1973 júniusában közzétette a lakosok panaszait: „Városunk lakói nagyon örültek az új autóbusz-állomás megnyílásának. De örömük korainak bizonyult. Arról van szó, hogy az építők »megfeledkeztek« az olyan »apróságról«, mint a környező terület rendezése. Az utasok esős időben sarat, száraz időben pedig port találnak, ha kilépnek az autóbuszból. Az autóbuszok bekötő útjai rövid időn belül használhatatlanokká váltak: kiderült, hogy az aszfaltot egyenesen a talajra fektették. Az építők eredeti »ötlete«, hogy az autóbusz-állomás kanalizációja alacsonyabban van a városi katalizációnál. Ennek következtében esős időben az egész környék egy hatalmas tengerré változik.”
Azt pedig már mi is láthatjuk, hogy mi lett a sorsa a buszpályaudvarnak.
A ’90-es évektől egyre rosszabb állapotba került az épület, elmaradtak a járatok, a szolgáltatások pedig leépültek.
1990 decemberében már így ír Markitán Vlagyimir az épületről a Vörös Zászlóban:
„Ki a hibás? Ez a gondolat jár az utasok fejében, amikor a városi autóbusz-állomáson a pénztárosok ablaka elé hajolnak. Együttérzésük a pénztárosnőkkel nem alaptalan. Még nézni is nehéz sanyarú helyzetüket, a pénztárakat pokróccal próbálják elválasztani egymástól, sorban melegszenek a két kis teljesítményű melegítő, előtt. Nem lehet csodálkozni azon, ha eleve nyomott a hangulatuk. Szakmai betegségnek számítanak a fülfájás, a fejfájás, a nyakfájás, a hurutok. Az áldatlan munkakörülményekre már rég fel kellett volna figyelnie a szakszervezetnek, Knobloh Teréznek, az autóbusz-állomás igazgatójának. Figyelmesen szemlélve a létesítményt, magától adódik a kérdés, hogy ugyan ki tervezhette? A hasznos területnek legfeljebb a 40 százalékát használják ki. A tervezők gigantomániája nagy pénzekbe, sok építőanyagba került, egyébként csak a szél jár benne. A pénztárak mintha direkt a bejárati ajtókkal kerültek volna szemközt, hogy annál jobban járja a huzat.”
1999-ben még mindig megoldatlan az autóbusz-állomás sorsa. Balogh Irén cikke erről számol be a Beregi Hírlap 1999. május 27-i számában:
„Csendes és kihalt a beregszászi autóbusz-állomás környéke. Nincs az a nagy nyüzsgés, amit 10–15 évvel ezelőtt megszoktunk, alig néhány utas várakozik a fapadokon a májusi verőfényben. A dús lombok közül madárdal gyönyörködtet, belevegyülve a hangszóróból áradó kellemes muzsikába. Amúgy az állomás területe rendezett, a lehetőségekhez képest megfelelően karbantartott, s olykor-olykor még egy autóbusz is bekanyarodik, hogy rövid pihenő után folytassa útját a kijelölt útvonalakon Kárpátalja valamelyik szomszédos vagy távolabbi városába. Az autóbuszállomásra ugyanis csak a távolsági járatok érkeznek. A helyi érdekűek forgalma és megállója a városközpontban, a Fehér Kő étterem melletti megállóknál zajlik. Itt nyitották meg a 2. sz. jegypénztárt, amolyan »Mindent az utas kényelméért!« jelszó jegyében. Mert most az utasok megnyeréséért az autóbuszállomás adminisztrációja mindent megtesz, s nem rajtuk múlik, hogy ennek dacára gyér az utasforgalom.
Alig három éve áll az adminisztráció élén Kondor Sándor. Szinte a huszonnegyedik órában vállalta el az autóbusz-állomás igazgatói posztját és látott hozzá a rendcsináláshoz. Az épület és környéke akkor már katasztrofális állapotban volt: az egész területet szemét borította, az épület helyiségeit úgyszintén. A berendezés összetörve, a falakból az elektromos vezeték kitépve, 346 négyzetméternyi üvegablak összetörve. […]
Először is rendezték a buszállomás környékét, ami egy szemétlerakodó benyomását keltette és a város szégyene volt. 23 teherautónyi szemetet szállítottak ki innen, két teherkocsi az épület helyiségeiben összegyűlt szeméttel telt meg! Megjavították az elektromos hálózatot, a vízvezetéket, a kanalizációt, beüvegezték, kifestették az épületet. Lassanként beindult az élet: 20 autóbuszjárat volt három éve, ami Beregszászt érintette, ma a városkörnyéki, városközi és távolsági járatok száma 42. Ennek dacára a beregszászi autóbuszállomása megye járásai között a legutolsó helyen van.
Nem azért, mert nincs rend, vagy rossz a hozzáállás. Azért, mert még mindig itt a legkevesebb az utas. A megye által diktált és rendszeresen módosított utasforgalom havi terveit nem sikerül »hoznia« a nyolc főre zsugorodott kollektívának (két jegypénztáros, két takarító, két éjjeliőr, egy villanyszerelő és az igazgató – egy személyben könyvelő, diszpécser, állomásügyeletes és vezető – dolgozik az autóbusz-állomáson). A külföldi autóbuszjáratok megszűntek, s egyébként is: az utasforgalom a járatok rendszerességétől, megbízhatóságától is függ.
Ráfizetéses a létesítmény fenntartása, s az utasforgalom az ismert gazdasági okok miatt előreláthatóan, nem fog olyan mértékben növekedni, hogy ez megszűnjön.
Egy módja lenne a bevétel növelésének: bérbe adni az autóbuszállomás helyiségeit… Az igazgató ezzel is megpróbálkozott: egy ungvári kisvállalattal kötött szerződést az emeleti rész 110 négyzetméterének bérbeadására három éve. A szerződő fél étkezdét, büfét készült itt nyitni, de nem jutott tovább a berendezések elkészítésénél. Közben a szerződésben megállapított összeget nem fizette, végül lakbérhátralékban hagyta az elkészült berendezést. Ennek felhasználásával egy élelmes és üzleti szellemmel rendelkező vállalkozó akár azonnal nyithatna itt egy étkezdét, kávézót! Nem volt szerencséjük az Arbat kisvállalattal sem, amely egy irodahelyiséget bérelt diszpécseri központként, s végül adósságát hátrahagyva máshová tette szálláshelyét. […]
Kondor Sándornak vannak ötletei az autóbuszállomás épületének hasznosítására: a kisvállalkozóknak, kereskedelmi engedéllyel rendelkezőknek 385 négyzetméternyi területet tudna rendelkezésükre bocsátani, ahol fedél alatt árulhatnák portékáikat. Ehhez engedélyt kaptak a városi végrehajtó bizottságtól. A piacgazdaság viszonyai közepette járható út lenne, hogy kiadják bérbe az autóbuszállomás területét, akár autópiacként is (az ügyeletet tartó éjjeliőrök megvigyáznák az értékeket). A szállodarészt is bármikor berendezhetik, ha van rá igény, kirándulócsoportokat szállásolhatnának el bármennyi időre és mérsékelt áron. Ehhez megvan a szükséges felszerelés – ágyak, matracok, ágynemű –, ami kész csoda, hiszen minden mozdíthatónak, még a kerekes emelőnek is lába kelt, úgy kellett ügyészi segítséggel visszaszerezni.
Egy gond van még az épülettel: bár három év alatt kétszer javították a lapostetőt, az még mindig beázik. Viszont ha sikerülne bérleti szerződést kötni, megvan a terv, hogy sátortetőt húzzanak az épületre. Akkor ez a zavaró körülmény megszűnne. Más ötletek megvalósítására is kész az igazgató: megrendelésre szervez autóbuszjáratokat Ukrajnába (Odessza, Csernovci, a megye különböző városai), sőt külföldre is 1 km/hrivnya árban. Legutóbb egy ungvári gyermekcsoport utaztatását szervezte meg a magyarországi Tahitótfaluba és vissza. Emellett a megrendelőnek nem kell törnie a fejét azon, hogy az autóbusz rendelkezzen a külföldi úthoz szükséges üzemanyaggal, engedéllyel és járműbiztosítással, mindez benne van az egy hrivnyás kilométer árban. Jó ezt tudni most, amikor jön a kirándulóidény, a nyári szünidő és a gyermeküdültetés. Meg azt is, hogy az asztélyi határátkelőhöz naponta háromszor indul autóbusz a Fehér Kő étterem melletti megállóból, lassan a járás falvaiba is rendszeresülnek a járatok. A beregszászi autóbusz-állomás jelenét, mai arculatát a Kondor Sándor vezette kis kollektíva alakítja. Jövője viszont a város és mindannyiunk kezében van.”
Az azóta eltelt 27 évben számtalan – kisebb-nagyobb sikerrel járó – próbálkozásnak lehettünk szemtanúi.
Jelenleg is működik az autóbusz-állomás. Az avtobys.in.ua információja szerint 22 irányban közlekednek buszok a pályaudvaron keresztül. Az autóbusz-állomáson áthaladó járatok száma pedig összesen 84.
Marosi Anita
Kárpátalja.ma