Damaszkuszban pokolgép robbant egy kávéházban

Hatan meghaltak, tizenhatan pedig megsebesültek, amikor csütörtökön pokolgép robbant egy zsúfolt kávézóban a szíriai főváros, Damaszkusz belvárosában, az igazságügyi palota közelében – jelentette a szíriai állami média.

Maher Idlibi damaszkuszi kormányzó közölte, hogy a merénylethez feltehetően egy házi készítésű robbanószerkezetet használtak. A SANA szíriai állami hírügynökség a sürgősségi egészségügyi szolgálat vezetőjére hivatkozva közölte, hogy a robbanásnak legkevesebb hat halálos áldozata és tizenhat sérültje van. A támadás elkövetőjeként egyelőre senki sem jelentkezett.

A közösségi médiában közzétett felvételeken több sérült látható a robbantás helyszínén.

A mentők a helyszínen ellátták a sérülteket, a súlyosabb állapotban lévőket pedig kórházba szállították. Damaszkuszban csak szórványosan fordultak elő merényletek azóta, hogy 2024 végén megbuktatták Bassár el-Asszad elnököt. Az ország jelenlegi elnöke, Ahmed es-Saraa és az általa vezetett lázadó erők hatalomra kerülésével gyakorlatilag véget ért a 14 éven át tartó szíriai polgárháború.

A kiemelt kép illusztráció. (Fotó: MTI/EPA)

MTI

Állítsa be a Kárpátalja.ma-t előnyben részesített forrásként a Google Keresőben.
Beállítás →