Tibeti zászlóval a kezében gyújtotta fel magát egy férfi az ENSZ székháza előtt

Fölgyújtotta magát és a kórházba szállítása után belehalt sérüléseibe egy férfi, aki tibeti zászlót tartott a kezében az ENSZ New York-i székháza előtt csütörtökön – közölte a New York-i rendőrség.

Az 52 éves férfit súlyos égési sérüléssekkek szállították kórházba, ahol röviddel később elhunyt.

A hatóságok nyomozást rendeltek el, egyelőre nem tudni hogy mi késztette a férfit arra, hogy fölgyújtsa magát. A férfi nevét addig nem hozzák nyilvánosságra, amíg nem sikerült elérni a családját.

Az ENSZ szóvivője azt mondta, hogy az incidens az aznapra tervezett összes ülés befejezése után történt, így az ENSZ munkáját nem érintette.

Kína azt állítja, hogy Tibet több mint hét évszázada a területének része, és a kínai kommunista párt 1951 óta irányítja azt. Sok tibeti azonban ezt tagadja, állításuk szerint történelmük nagy részében lényegében függetlenek voltak, és tiltakoznak a kínai irányítás ellen.

Forrás: hirado.hu

Állítsa be a Kárpátalja.ma-t előnyben részesített forrásként a Google Keresőben.
Beállítás →