Balesetet okozott egy ittas ukrán sofőr Csehországban
Súlyos közlekedési baleset történt július 19-én késő este, 23 óra után a plzeni elkerülő úton, a Makro bevásárlóközpont melletti körforgalom közelében – tudatta a goloskarpat.info.
A cseh rendőrség előzetes tájékoztatása szerint az Audi személygépkocsi a Regensburgská utcán haladt a Vejprnická utca irányába, amikor a sofőr feltehetően nem a körülményeknek megfelelő sebességet választotta, elvesztette uralmát a jármű felett, lesodródott az útról és a szalagkorlátnak ütközött.
Az ütközés után az autó az oldalára borult, és mintegy 80 méteren át csúszott az úttesten. Ezt követően ismét a szalagkorlátnak csapódott, a tetejére fordult, majd még körülbelül 40 métert tett meg, mielőtt végleg megállt.
Mivel a bejelentés szerint utas is megsérülhetett, a helyszínre valamennyi mentőszolgálat kivonult. A tűzoltók biztosították a baleset helyszínét és megtették a szükséges intézkedéseket a jármű kigyulladásának megelőzésére, míg a mentők ellátták a sérültet.
A mentőszolgálat szóvivője közölte: egy 25 éves férfit mellkasi zúzódással szállítottak kórházba.
A rendőrségi vizsgálat során megállapították, hogy a járművet egy 1977-ben született ukrán állampolgár vezette. Az alkoholszonda mintegy 2 ezrelékes véralkoholszintet mutatott ki, ami súlyos fokú alkoholos befolyásoltságnak felel meg.
A baleset pontos körülményeit a cseh rendőrség tovább vizsgálja.
