Apa-fiai kirándulás Salánkon

Az idei évben is megszervezésre került a Kárpátaljai Magyar Nagycsaládos Egyesület által életre hívott apa-fia program. Ezúttal a salánki Csizmár-horgásztanya biztosított helyszínt ennek a különleges alkalomnak, melyen 17 család vehetett részt.

Az éjszakai sátorozós együttlét mindannyiunk számára emlékezetes marad.  Az együtt eltöltött idő nemcsak a horgászatról szólt, hanem az apák és fiaik közötti kapcsolat megerősítéséről. A tóparton elfogyasztott bográcsos és a beszélgetések mellett kiemelhető a horgászat öröme is.

A Csizmár-tó, méretében ugyan nem mondható nagynak, ugyanakkor gazdag halállománya lehetővé tette a sikeres fogásokat. Bár nem mindenki tudta horogra csalni a halakat, mégis elmondható, hogy a pontyok, amúrok és kárászok ezúttal is sok örömöt és mosolyt adtak a programon résztvevőknek.

A többiek nevében is köszönetet szeretnék mondani az édesapáknak… Bár előfordult, hogy a horgászfelszerelés elszakadt vagy összegabalyodott, de ők ott voltak és segítettek, tanítottak, vigyáztak ránk és gondoskodtak róla, hogy jól érezzük magunkat ebben az egy napban. Hálásan köszönjük a programfelelősnek, Birta János elnökségi tagnak a szervezést és a finom vacsorát!

Bízunk benne, hogy még sok hasonló élményt tudunk átélni a KMNE programjain keresztül.

Túri Zoltán

résztvevő

Állítsa be a Kárpátalja.ma-t előnyben részesített forrásként a Google Keresőben.
Beállítás →