Beharangozó: pályán a Fradi, a Loki és a Dinamo Kijev

Ma este pályára lép a labdarúgó Európa-liga 2. selejtezőkörében a magyar- és az ukrán kupagyőztes is, a Konferencia-ligában pedig szintén két-két magyar illetve ukrán együttesért szoríthatunk, sőt három kárpátaljai játékost is figyelhetünk a képernyőkön keresztül.

A magyar kupagyőztes Ferencvárosi TC a holland Twente vendégeként léphet pályára csütörtök este. A mérkőzés esélyesei a vendéglátó hollandok, de a magyar együttes sem feltartott kézzel érkezik az összecsapásra. A Fradinál egy változás történt a meccskeretet illetően, a szerb Cirkovic helyét a horvát Kovacevic vette át. Továbbjutás esetén a Fenerbahce (török)–Gornik Zabrze (lengyel) párharc vesztesével kerülne össze a magyar csapat. A törökök az első mérkőzésen minimális, 1–0-s győzelmet arattak lengyel ellenfelük felett a Bajnokok Ligája második selejtezőkörében.

Az ukrán kupagyőztes Dinamo Kijev a görög PAOK csapatát fogadja a lengyelországi Lublin városában. A kijevieknek mindenképp többet kell nyújtaniuk támadásban, mint az előző párharcuknál, ahol képtelenek voltak gólt lőni. Valószínűleg kárpátaljai labdarúgóért is szoríthatunk este, mivel az ukránok kapuját eddigi mindkét El-meccsükön a munkácsi Ruszlan Nescseret védte. Továbbjutás esetén a Hammarby (svéd)–Anderlecht (belga) párharc győztese várhat a Dinamo csapatára.

A Konferencia-liga 2. selejtezőkörében a Debreceni VSC csapata az örmény Pjunik Jerevánt fogadja a Nagyerdei Stadionban, a Polisszja Zsitomir pedig a dán Köbenhavn csapatával találkozik Kassán. A két összecsapás továbbjutója egymással mérkőzhet meg a következő körben. A Loki esélyesként léphet pályára hazai környezetben, viszont a Zsitomirnak nagyon nehéz dolga lesz a dánok elleni találkozón. A debrecenieknél jó esély van két kárpátaljai labdarúgó, Kusnyír Erik és Cibla Flórián pályára lépésére is.

Az LNZ Cserkaszi is kemény ellenfelet kapott a belga Gent személyében, az első találkozót a lengyelországi Plock városában játszák a csapatok (a továbbjutó az IFK Göteborg (svéd)–Levadia Tallinn (észt) párharc nyertesével játszhat). Nem vár egyszerű feladat Bognár György együttesére sem, a Paksi FC a görög Panathinaikos csapatát látja vendégül teltház előtt. A párharc győztese a Spartak Trnava (szlovák)–CSZKA 1948 (bolgár) összecsapás nyertesével került össze.

Európa-liga, 2. selejtezőkör:

Dinamo Kijev–PAOK Szaloniki (görög) – 19.00, Tv: 2+2 (UA)

Twente (holland)–Ferencvárosi TC – 20.00, Tv: Sport 1 (HU)

Konferencia-liga, 2. selejtezőkör:

Debreceni VSC–Pjunik Jereván (örmény) – 18.00, Tv: M4 Sport (HU)

Paksi FC–Panathinaikos (görög) – 20.00, Tv: M4 Sport (HU)

Polisszja Zsitomir–FC Köbenhavn (dán) – 20.00

LNZ Cserkaszi–KAA Gent (belga) – 20.30

Kedden játszották:

Atert Bissen (luxemburgi)–ETO FC Győr 2–6

Kopasz Gyula

Kárpátalja.ma

Nyitókép: Kusnyír Erik, Ruszlan Nescseret és Cibla Flórián, dvsc.hu/fcdynamo.com

Állítsa be a Kárpátalja.ma-t előnyben részesített forrásként a Google Keresőben.
Beállítás →