Marcsák Gergely: Nincs nyugalma

nincs az alkonynak nyugalma
nem száll az esténkre béke
omlik a sötétség tornya
összezúz bús düledéke
testemet meglelik varjak
ellopják hályogos szemem
fészkükben ott ül a halál
elébe ejtik hogy egyen
az pedig tojásnak véli
ráül és kikelti álmom
szemgödre neki is üres
sírverem méretű lábnyom
nyáladzó szájában csattog
harminchat mélysárga lófog
kitörnek közülük zúgva
bőrömre vadászó drónok
sikoltó sziréna hangja
oszlatja lassan az álmot
ébredj és készülj fel drágám
kutyáinkat be kell zárnod
közel a terepszín konvoj
hagyd csak a nagykaput nyitva
színéről azonosított
szememet most hozzák vissza
nincs a reggelnek nyugalma
nem száll az ágyunkra béke
támláján strigulák égnek
életünk eltűnt négy éve

Nyitókép: Marcsák Gergely szerzői oldala

Forrás: Együtt folyóirat 2026/3