Minek jó a dió?

A diót többféleképpen használjuk, mégis keveset tudnak kedvező étrendi hatásáról és gyógyhatásáról, hiszen jó a torokgyulladásra, pálinkának sem utolsó de hajat is fest.

Tavasszal üdezöld hajtásaiban gyönyörködhetünk, nyáron árnyas pihenőhelyet nyújt a koronája, ősszel vidám családi program terményének a szedése és feltörése, télen pedig a kedvenc süteményeink alapanyaga. Ez pedig nem lehet más, mint a közkedvelt dió, amelyet ugyan sokan ismernek és többféleképpen használnak, mégis keveset tudnak kedvező étrendi hatásáról és gyógyhatásáról.

A diót már az ókori görögök is ismerték: kutyaharapás gyógyítására és féregűzőként használták. A rómaiak is tisztelték, innen ered nevének (Juglans) jelentése „Jupiter makkja”. A közékorban elsősorban magját fogyasztották, emellett reuma és idegpanaszok ellen teát is készítettek belőle. Hazánk népi gyógyászatában gyakran alkalmazták a diót, belsőleg vértisztítóként, bél- és gyomorhurut ellen, külsőleg sebkezelésre.

A Budapesti Corvinus Egyetem Kertészettudományi karán működő Gyógy, -és Aromanövények Tanszék kutatói a Traditional and Wild program keretében többek között az egyes gyógynövényekkel kapcsolatos tradicionális tudást, valamint az egyes növények hatóanyag-tartalmát vizsgálják. Kutatásaik tükrében lássuk, mit érdemes tudni a dióról.
Mire jó a dió?

A diólevél és a termésfal fő hatóanyagként juglont, flavonoidokat, cseranyagokat, kevés illóolajat és C-vitamint tartalmaz. A juglonnak igen erős festő hatása van, diófapácot készítenek belőle. Erős színező hatását magunk is tapasztalhatjuk, diószedés közben, amikor a dió héja barnára színezi a bőrünket.

A növény juglon tartalmának tudható be allelopátiás hatása is: gátolja más növények fejlődését. Ezért a diófák közvetlen közelében általában nincs más fa, bokor, de gyakran a fű sem nő ki alattuk.

A dió gyümölcse, azaz a magja, is számos értékes anyagot tartalmaz: telítetlen zsírsavakat, fehérjét, ásványi anyagokat (Mg, K, Ca), és vitaminokat (E-, B-vitamin). Gyógyhatását tekintve többek között gyulladáscsökkentő, fertőtlenítő, összehúzó hatású. Mi mindenre jó még a dió és a diólevél?

Belsőleg:

Tea formájában fogyasztva elsősorban gyomor- és bélhurut, hasmenés kezelésére használják.

Elkészítése:

1,5 dl forró vízhez adjunk 1,5 g szárított diólevelet, 3-5 perc állás után szűrjük le. Napi maximum 1-3 csészével javallott. Gyomorfekélyben szenvedők ne használják!

Fontos élelmiszeri alapanyag a dió, magját nemcsak nyersen, pörkölve, olaj formájában fogyasztják, de likőr, pálinka, lekvár is készíthető belőle, éretlen zöld terméseit pedig gyakran befőzik vagy szörpöt készítenek belőle. Magja és a magjából sajtolt olaj érvédő, érelmeszesedést gátló, csökkenti a koleszterinszintet és antioxidáns hatású.

Külsőleg:

Levelének forrázatát borogatás formájában illetve lemosásra használják fekélyek, kelések, ekcéma, akne, gyulladásos sebek gyógyítására, továbbá izzadás ellen. Ezenkívül gargalizálószerként torokgyulladás esetén hatásos, ülőfürdőként pedig aranyér kezelésére jó. Amikor külsőleg használjuk, töményebb forrázatot kell készíteni. Ekkor 5 g száraz drogra (diólevélre) 2 dl forró vizet öntünk, és 20-30 percen át állni hagyjuk, majd leszűrjük.

Az elkészült oldattal gargarizálhatunk, ülőfürdőként is használhatjuk. Jobb hivgítás nélkül használni, azomban szükség esetén, például ha csípi valakinek a bőrét, 2-3 szorosra higítható.

A dió felhasználásával kozmetikumok is készülnek, egyes hajfestékek, napozóolajok a juglon átalakulási termékeit tartalmazzák. A szárított a dió hajfestésre házilag is haszlálható. Festőanyagot kétféleképpen készíthetünk:

A termésfalból, vagyis a dió héjából teát készítünk tetszés szerinti arányokkal, de fél liter vízhez legalább 5-6 diót adunk. Egy napig állni hagyjuk, majd ezt visszük fel a nedves hajra, 20-30 percig rajta hagyjuk és végül kimossuk belőle.
Másik megoldás, amikor a porrá tört diókopácsot (vagyis a dió zöld, megszárított és porrá tört héját) annyi forró vízzel keverjük el, hogy tejfölszerű, könnyen kenhető masszát kapjunk. Ezt a pépes masszát kenjük a hajra, majd 20 percig rajta hagyjuk és gondosan kimossuk belőle.

Folyamatos használata hosszú időn keresztül ellenjavallott, a juglon esetleges sejtkárosító hatása miatt.

Hol és hogyan kell gyűjteni?

Bár nem őshonos faj a dió, de az egész országban elterjedt. Régebben gyakran ültették utak mellé, kertekbe, szőlőhegyekre, gyümölcsösökbe. A diófák hosszú életű, lassú növekedésű fák, sűrű szabályos lombot fejlesztenek. Gyűjteni olyan terülteken kell, ahol a növény részei nem szennyezettek.

A gyógyászatban leggyakrabban használt része a levele, mely korábban a Magyar Gyógyszerkönyvben is szerepelt. A diólevelet kifejlődés után, a levélkéket a levélgerincről lefosztva, július-augusztusban kell gyűjteni. Ezen kívül felhasználják ritkábban éretlen, húsos termésfalát is, ez a diókopács. A diókopácsot diószüret idején, ősszel gyűjtik. A levélkéket és a diókopácsot vékony rétegben kiterítve, árnyékos, szellős helyen kell megszárítani. A száraz levélnek már nincs illata.

Háttérinformáció

Az adatok, információk forrása a Budapesti Corvinus Egyetem Kertészettudományi karának Gyógy- és Aromanövények Tanszéke. Az adatokat a tanszék munkatársai tudományos igényességgel állították össze.

Az információk begyűjtését és a háttérkutatásokat a Traditional and wild projekt támogatta. A projekt az Central Europe Programban az Európai Unió és a Magyar Köztársaság társfinanszírozásával valósul meg.
Forrás: napidoktor.hu