A tekéntetes úr Beregszászban és Técsőn

A Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház A tekéntetes úr című előadását láthatta az elmúlt hét végén a beregszászi és técsői közönség.

Június 10-én, pénteken a Magyar Köztársaság Beregszászi Konzulátusa felkérésére, Magyarország 2011. első félévi soros elnöksége alkalmából mutatták be a darabot Beregszászban. Az előadást követően állófogadásra került sor ez alkalomból a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán, ugyancsak a konzulátus jóvoltából.

Másnap, június 11-én, szombaton Técsőn léptek fel a beregszászi színészek. A helyi művelődési házban megrendezett előadásra a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség megyei és városi szervezetének közös szervezésében, a Szülőföld Alap támogatásával került sor.

Gyevi-Bíró Eszter budapesti rendező-színészpedagógus idén tavasszal alkalmazta és állította színpadra az azonos című székely népmesét, sok zenével, tánccal, rengeteg tréfával varázsolva az egyszerű történetből nagyszerű szórakozást nyújtó előadást.

Kárpátalja