Amikor úgy érzed, Isten nem tesz semmit
„Azt mondom az Úrnak: Én oltalmam, váram, Istenem ő benne bízom!” Zsolt.91:2
A fejemben tudom, hogy Isten a védelmezőm. De ha őszinte vagyok, néha a szívem nehezen érzi magát biztonságban az Ő oltalmában.
Életünk során legtöbbünket ér valamilyen tragédia, mély csalódás, elutasítás, elhagyás vagy fájdalom. Valami, ami teljesen más irányba tereli az életünket, mint ahogy elképzeltük.
Ilyenkor könnyű feltenni a kérdést: Isten talán elfordította a tekintetét? Lehet, hogy éppen most vagy ezen a ponton.
Talán feküdtél már az ágyadon, a plafont nézve, és csak ennyit kérdeztél: Istenem, hol vagy? Amikor nem látjuk annak bizonyítékát, hogy Isten cselekszik, könnyen azt hisszük, hogy nem is tesz semmit.
János 16,33-ban Jézus ezt mondja:
„Azért mondtam el ezeket nektek, hogy békességetek legyen bennem. E világon nyomorúságotok lesz, de bízzatok: én legyőztem a világot.”
Ha már átéltél mély fájdalmat, pontosan érted, mire gondol Jézus, amikor „nyomorúságról” beszél. Talán mégis nehéz elhinni, hogy Ő valóban békességet adhat a nehézségek közepette.
Ezért három igazságot szeretnék adni, amibe most is kapaszkodhatsz.
1. Amikor úgy érzed, semmit sem tehetsz, akkor is van valami, amit megtehetsz.
Sok mindent nem tudunk irányítani abból, ami velünk történik. De elmondhatjuk a félelemmel teli szívünknek a Zsoltárok 91,2 szavait:
„Te vagy az én menedékem és erősségem, Istenem, benned bízom!”
Állj meg egy pillanatra, és mondd ki: Uram, Te vagy a menedékem és az erősségem. Benned bízom.
Talán nem tűnik soknak, mégis ezt megteheted ma: bízhatsz Istenben, és rá bízhatod azt, amit nem tudsz irányítani.
2. Attól, hogy most nem látod Isten munkáját, még nem jelenti azt, hogy nem cselekszik.
Néha azt hisszük, csak akkor tudunk hinni Isten munkájában, ha látjuk a bizonyítékát. Pedig amit most látunk, még nem a teljes történet.
Létezik a látható valóság – a fájdalom, a nehéz körülmények, a félelem –, és van egy láthatatlan valóság is, amelyben Isten jelen van és munkálkodik.
Lehet, hogy most nem látod, hogyan dolgozik azon a helyzeten, ami összetöri a szívedet. De Isten nem tétlen. Akkor is munkálkodik, amikor ezt nem látjuk, és mindent végső soron a jó felé vezet (Róma 8,28).
3. Még ha bizonytalannak érzed is magad, Istenben nem kell bizonytalanságban élned.
Fontos felismernünk, mit érzünk, de az érzéseink nem kell, hogy irányítsák az életünket.
Lehet, hogy félsz, de nem kell félelemben élned.
Lehet, hogy haragszol, de nem kell haragban élned.
Lehet, hogy kételkedsz, de nem kell kételkedésben élned.
Lehet, hogy bizonytalan vagy, de nem kell bizonytalanságban élned.
Amikor az érzéseink hangosan kiabálnak, Isten Igéjének igazsága segít megállni és megkapaszkodni.
Bármin is mész keresztül ma, kérd Istent, hogy ezek az igazságok töltsék be a gondolataidat. És ne feledd: ez a fejezet része az életednek, de nem az egész történeted.
Jézus legyőzte a világot, és melletted van abban is, amin most keresztülmész.
Uram, köszönöm, hogy emlékeztetsz arra, mi az igaz, még akkor is, amikor a körülményeim félelmetesnek tűnnek. Segíts, hogy emlékezzek arra, amit ma olvastam. Tudom, hogy szeretsz engem, mellettem állsz, és akkor is munkálkodsz, amikor nem látom. Rád bízom az életemet és mindazt, amit nem tudok irányítani. Jézus nevében, ámen.
Forrás: virtualiskavezonoknek.blogspot.com
