Az ukrán kormány támogatja egy Mazepa-emlékmű felállítását Kijevben

Támogatta az ukrán kormány, hogy a 2013-ban eltávolított kijevi Lenin-szobor helyére Ukrajna hetmanjának, Ivan Mazepának állítsanak emlékművet – közölte csütörtökön honlapján az ukrán kulturális minisztérium.

Ivan Mazepa (1639-1709) ukrán kozák hetman politikai és katonai vezető volt, az ukrán történelem egyik fontos alakja. Leginkább arról ismert, hogy kezdetben Nagy Péter orosz cár szövetségese volt, majd szembefordult vele.

Hetmanként igyekezett megőrizni a kozák Hetmanátus autonómiáját, miközben jelentős szerepet játszott az oktatás és a kultúra támogatásában, templomok és oktatási intézmények építésében.

Az 1700-ban kitört északi háborúban eleinte Oroszország és Nagy Péter oldalán harcolt Svédország ellen.

1708-ban azonban XII. Károly svéd királyhoz pártolt át abban a reményben, hogy Ukrajna nagyobb önállóságot, illetve függetlenséget nyerhet el Oroszországtól. A svéd-kozák hadsereg azonban 1709-ben vereséget szenvedett a poltavai csatában.

I. Péter Mazepa átállása miatt elrendelte a Kozák Hetmanátus akkori fővárosának, a mai Ukrajna északi részén, Csernyihiv megyében lévő Baturinnak az elfoglalását és elpusztítását. I. Péter orosz cár valóban példát statuáló megtorlásának becslések szerint 11-15 ezer ukrán – köztük nők és gyerekek – estek áldozatul.

Mazepát a mai ukrán történelmi emlékezetben elsősorban az ukrán politikai önállóság és a kozák autonómia egyik történelmi képviselőjeként tartják számon.

Ugyanakkor alakjának megítélése történelmileg erősen összekapcsolódott az orosz-ukrán konfliktussal: az orosz történeti hagyományban árulónak tekintették, míg Ukrajnában az önállósodási törekvések szimbólumává vált.

Viktor Janukovics Moszkvába menekült egykori ukrán elnök idejében (2010-2014) a Mikola Azarov-kormány tagjai gyakorta emlegették Mazepát negatív történelmi példaként, ezzel is indokolva, hogy leállították Ukrajna közeledését az Európai Unióhoz.

A kijevi Tarasz Sevcsenko sugárúton, a Beszarabszka tér közelében álló Lenin-szobrot – amely akkor már az utolsó volt az ukrán fővárosban – 2013. december 8-án, a Majdan-tüntetések első napjaiban döntötték le. A tüntetők kötelekkel lerántották a talapzatáról, és a szobor a földre zuhanva összetört.

Az emlékmű megtervezésének és elkészítésének megrendelője a kulturális minisztérium lesz.

Nyílt pályázatot hirdetnek a legjobb tervvázlat kiválasztására. Az emlékmű felállítását és a környező terület rendezését Kijev város költségvetéséből finanszírozzák. Az emlékmű megtervezéséhez és elkészítéséhez más, jogszabály által nem tiltott forrásokból is bevonhatnak pénzeszközöket – tájékoztatott a kulturális minisztérium közleményében.

Június 28-án, az alkotmány napja alkalmából rendezett ünnepségen Volodimir Zelenszkij ukrán elnök közölte, hogy a kijevi Pecserszka Lavrában felállítják Ivan Mazepa hetman mellszobrát.

Az államfő azt is kijelentette, hogy a fővárosban teljes alakos Mazepa-emlékműnek kell állnia éppen azon a helyen, ahol 2013 végéig a Lenin-szobor állt – idézte fel az Ukrajinszka Pravda hírportál.

Forrás: MTI

Állítsa be a Kárpátalja.ma-t előnyben részesített forrásként a Google Keresőben.
Beállítás →