Gyilkosság vádjával tartóztattak le egy ukrán állampolgárt Lengyelországban
A lengyelországi Jarosław bírósága letartóztatásba helyezte azt a 31 éves ukrán állampolgárt, akit egy pap meggyilkolásával, valamint további négy ember késsel történő megtámadásával gyanúsítanak. A késelés szeptember 24-én történt a délkelet-lengyelországi város bencés kolostorának területén.
A bíróság a Jarosławi Járási Ügyészség indítványának helyt adott, és a férfi letartóztatását december 23-ig rendelte el. Egészségi állapotára tekintettel a kényszerintézkedést fokozott biztonsági intézkedések mellett, kórházi körülmények között hajtják végre.
A gyanúsítottat egészségi állapota miatt nem vitték a bírósági meghallgatásra. A pszichiátriai vizsgálatok szerint akut polimorf pszichotikus zavarra utaló tüneteket állapítottak meg nála. Azt, hogy a támadás idején beszámítható volt-e, külön szakértői vizsgálat keretében állapítják meg.
A nyomozás szerint a férfi a kolostor konyhájából vett magához egy kést, majd négy férfit és egy nőt támadott meg. Az egyik pap, aki megpróbálta megállítani, belehalt sérüléseibe. Négy sérültet kórházba szállítottak.
A gyanúsított a támadás előtti éjszaka Németországból érkezett Lengyelországba.
A lengyel ügyészség a támadás szemtanúit, határőröket és a sértetteket is kihallgatta.
A gyanúsított ellen emberölés, emberölési kísérlet és súlyos testi sérülés okozása miatt indult eljárás.
