Kávé nélkül nem megy!
„Szeretném, ha tudnátok, testvéreim, hogy az én helyzetem inkább az evangélium terjedését szolgálja, mert ismertté lett az egész testőrségben és mindenki más előtt is, hogy Krisztusért viselem bilincseimet…” (Fil 1,12-13)
Talán nem tévedek nagyot, ha azt mondom, mindannyiunk napja máshogyan indul. Azonban talán legtöbbünk reggeléhez hozzátartozik egy ital és egy illat. Lehet ez arabica vagy robusta, készülhet kotyogós főzőben (amit külön szertartás elkészíteni), vagy modernebb, gombnyomással működő gépen, amivel időt takarítunk meg és mindig ugyanolyan friss a végeredmény.
Igen, mindeddig a kávéról beszéltem. De senki ne ijedjen meg, a mai üzenet nem tartalmaz fizetett hirdetést. Sőt, az élethelyzet, amiben a fent idézett igeszakasz íródott, nagyon messze van attól a meghittségtől, otthonosságtól és kényelemtől, amit a kávézáshoz kapcsolunk.
Pál apostol a filippi gyülekezethez írott levelét börtönből írja. Rágalmazás miatt kerül ide és nem tudja, kiszabadul-e valaha, vagy a vértanúhalál vár rá. Amikor arról vall az apostol, miért van ő bilincsben, akkor nem az okokat kezdi el sorolni és az embereket hibáztatni, hanem a célra néz, a nagy miértre, rabsága értelmére, és elmondja, hogy az ő rabsága gyakorlatilag szolgálat, az evangélium terjedését szolgálja, illetve ő Krisztusért viseli bilincseit.
Krisztusért nekünk is vállalni és viselni kell azt, amit ránk bíz. Nem szeretnék ma egy listát adni, csak felemlítek néhány dolgot, amit Krisztusért felvehetünk és hordozhatunk.
Krisztusért viselhetjük a láncokat
A lánc lehet élethelyzet, ami korlátoz, helyhez köt, elveszi a szabadságot. Lehet betegség, ami felőröl, családi vagy munkahelyi probléma, ami lehúz, háziőrizet, ami lehetetlenné teszi az életet már negyedik éve. Krisztus nélkül bármelyikbe bele lehet keseredni, zavarodni – Krisztusért viszont viselhető. Pál apostol elmondja, jelenleg a lánc a szószéke, onnan beszél Jézusról. Krisztusért van a börtönben – lehet a fogolytársai el sem jöttek volna egy istentiszteletre, ha szabad lenne. Most viszont össze vannak zárva, nincs más választásuk, így meghallgatják a bizonyságtételt.
Krisztusért viselhetjük a harcokat
Harcolhatunk és harcolunk magunkkal, a bűnnel, kísértéssel, betegséggel, mások értetlenségével vagy keményszívűségével. A hívő nem fut a harc elől, hanem Urának eszközeivel vívja azt meg. Félreértés ne essék: nem kell beleállni minden helyzetbe és vagdalkozni, konfrontálódni.
„De mi nem a meghátrálás emberei vagyunk, hogy elvesszünk, hanem a hitéi, hogy életet nyerjünk.” (Zsid 10,39)
A hit harcát vállalni kell! Nem küzdheti meg más helyetted a te hited csatáit – Krisztusban azonban tiéd a győzelem, viselheted a harcokat!
Krisztusért viselhetjük a dicsőséget
Péter apostol első levelében többször is kitér arra a dicsőségre, ami Jézus visszajövetelekor vagy a mi hozzámenetelünkkor ránk vár. Az egyik biztató ígéret így szól:
„És amikor megjelenik a főpásztor, elnyeritek a dicsőség hervadhatatlan koszorúját.” (1Pt 5,4).
Ott és akkor majd megkapod, ami nem a tiéd, de Jézus neked adja, mert az Övé. Viselheted az Ő dicsőségét, minden harc, megaláztatás, szolgálat és lánc után!
Ruhánk, amit viselünk, valamit visszatükröz és kifejez rólunk. Ha valakit például népviseletben látunk, tudhatjuk, fontos számára a hovatartozása, amit büszkén vállal ország-világ előtt. Merjük viselni és vállalni, hogy Krisztusé az életünk, hadd dicsőítsék mások is jócselekedeteinkért a mennyei Atyánkat! Aki még nem a Jézusé, döntsön mellette mihamarabb, lépjen vele szövetségre, próbálja ki a vele való életet – nem fogja másra cserélni!
Mert a hívő élet, sőt egyáltalán ez a földi élet K.V. nélkül nem megy. De ha Krisztusban viseljük, amit kaptunk, igazzá válik életünkben az ének szava:
„Kegyelemből dicsőségbe
Szállj, hited majd szárnyat ad,
S az örök menny fénykörébe
Bévezet majd szent Urad.
Véget ér itt küldetésed,
Elszáll vándoréleted,
Üdvösséggé lesz reményed,
Égi látássá hited.”
Laskoti Zoltán
Forrás: teso.blog
(Nyitókép: illusztráció)