A NATO főtitkárával tárgyalt Volodimir Zelenszkij

Egy Oroszország és Ukrajna közötti energetikai tűzszünet fontosságát hangoztatta Mark Rutte NATO-főtitkár Brüsszelben csütörtökön, miután megbeszélést folytatott Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel, aki az európai uniós tagországok vezetőinek aznap kezdődött, kétnapos csúcstalálkozójára érkezett a belga fővárosba.

„Megbeszélést folytattunk egy energetikai tűzszünet megvalósításának fontosságáról, valamint arról, hogy a NATO-szövetségesek, egyebek mellett az ukrán fegyverigényeket kielégíteni hivatott PURL kezdeményezés keretében, folytatják Ukrajna támogatását” – fogalmazott Mark Rutte az X-en.

Az ukrán elnök bejegyzésében azt írta, a NATO-főtitkárral tartott találkozó célja az Ukrajna fokozottabb védelmét és biztonságát szavatoló támogatás fenntartása volt.

„Rendkívül fontos, hogy a NATO-partnerektől érkező védelmi szállítások folytatódjanak” – fogalmazott Zelenszkij, majd részletezte: ez különösen igaz a ballisztikus rakéták elfogására alkalmas eszközökre, valamint az F–16-os vadászrepülőgépek fegyvereihez szükséges lőszerekre.

„Minden egyes nap és minden óra számít. A támogatások ukrán életeket menthetnek meg” – fogalmazott.

Zelenszkij az X-en közölte azt is, hogy a nap folyamán további megbeszéléseket folytat több európai ország vezetőjével, mások mellett a francia elnökkel, valamint a belga, a lengyel, és a dán miniszterelnökkel. Az ukrán elnök csütörtök délután Fülöp belga királlyal is találkozott.

Pénteken Zelenszkij részt vesz az Európai Tanács ülésén. Folytatja a kétoldalú megbeszéléseket is: tárgyal többek között Magyar Péter miniszterelnökkel, Finnország és Svédország vezetőivel, valamint az Európai Bizottság és az Európai Tanács elnökével.

Forrás: MTI

Állítsa be a Kárpátalja.ma-t előnyben részesített forrásként a Google Keresőben.
Beállítás →