Zelenszkij: közeledik egymáshoz Ukrajna és Magyarország
Ukrajna és Magyarország közeledik egymáshoz, és a két ország kapcsolatában előrelépés tapasztalható – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök Brüsszelben, Magyar Péter magyar miniszterelnökkel folytatott hivatalos megbeszélést követően pénteken.
„Nagyon jó találkozónk volt, és számos kérdést megvitattunk” – mondta az ukrán államfő. Hozzátette: hogy a tárgyalásokon a kétoldalú kapcsolatok, a gazdasági együttműködés és a logisztika kérdései is napirendre kerültek.
Arra az újságírói kérdésre, hogy új fejezet kezdődött-e a magyar-ukrán kapcsolatokban, illetve várható-e kölcsönös miniszterelnöki vagy elnöki látogatás, Zelenszkij úgy válaszolt: nem az a fontos, hogy ki látogat el először a másik országba, hanem az, hogy a két fél közeledik egymáshoz.
„Ez mindkét nemzet és mindkét nép számára nagyon fontos” – hangsúlyozta.
Az ukrán elnök köszönetet mondott Magyarországnak azért, hogy támogatta két uniós csatlakozási tárgyalási fejezetcsoport megnyitását.
Hozzátette, hogy az ukrán parlament és a kormány képviselői dolgoztak a Magyarország által különösen fontosnak tartott jogszabályokon és intézkedéseken. Azzal kapcsolatban, hogy ellátogatna-e Budapestre, Zelenszkij kijelentette: „Nem vagyok ellene.”
Forrás: MTI
