Kovács Vilmos: Temetőben

Két szemedben hulló zöld csillagok,
szádon csókok piros lángja reszket,
futó lábad felbolydult sírt tapod,
s eléd állnak tárt karú keresztek.

Ne fuss! Ide mindig visszatérnek.
Nézd, az út is rászalad a sírra.
Állj meg s mondd el: egyetlen egy vétked,
hogy itt feslett csókba ajkad szirma.

Állj meg! Beszélj… Ne félj, hisz e hantok
gazdái is éppen így rohantak
álmok után… Hisz ők is szerettek…

Ne félj. Itt már nincs bűn, és nincs vétek,
csak zöld fű van meg virágok, kékek,
s ölelésre tárt karú keresztek.

Forrás: Kovács Vilmos. Lázas a Föld (versek), 1962