Kigyulladt egy lakás Ungváron
Tűz ütött ki egy ungvári, ötemeletes társasház harmadik emeleti lakásában – közölte a Rendkívüli Helyzetek Állami Szolgálatának (DSZNSZ) kárpátaljai kirendeltsége a Facebook-oldalán.
A sűrű füst miatt két ember megsérült, az épületből pedig 15 lakót kellett kimenekíteni.
A szomszédok este tíz óra körül érezték meg a füstöt, és értesítették a tűzoltókat. A mentőegységek kiérkezése előtt a lakók segítettek kijutni az égő lakásból egy 34 éves férfinak, akit égési sérülésekkel kórházba szállítottak. Egy emelettel feljebb egy 17 éves fiúnak is orvosi segítségre volt szüksége, miután füstmérgezést szenvedett. A közlés szerint egyikük élete sincs veszélyben.
A tűzoltók légzésvédő készülékben dolgoztak: miközben egyik csoportjuk a lángokat oltotta, a többiek a felsőbb emeletekről menekítették ki a lakókat. Egy idős nőt is kiszabadítottak, akinek beszorult az ajtózárja.
A tüzet csaknem kétórás munkával sikerült eloltani. A lángok mintegy 40 négyzetméteren pusztítottak, és jelentős anyagi kárt okoztak.
