200 millió hrivnyát fordítanának Kárpátalja légvédelmének megerősítésére
Az év végéig összesen 200 millió hrivnyát terveznek fordítani Kárpátalja légvédelmének megerősítésére a megyei költségvetésből és a területi közösségek büdzséjéből.
Erről Roman Szaraj, a Kárpátaljai Megyei Tanács elnöke beszélt a Re: Open Zakarpattia 2026 fórumon.
„Az év végéig a megyei költségvetésből 100 millió hrivnya, a közösségek költségvetéséből pedig további 100 millió hrivnya elkülönítését tervezzük Kárpátalja légvédelmi rendszerének megerősítésére” – közölte a tisztségviselő.
Hangsúlyozta, hogy az úgynevezett magánlégvédelem létrehozására nemcsak a védelmi iparban működő nagyvállalatoknak van lehetőségük, hanem a civil vállalkozásoknak is. Ez különösen a megyében működő vagy oda áttelepült raktározási és logisztikai központok számára lehet fontos.
A vállalatok saját mobil tűzcsoportokat alakíthatnak ki, amelyeket a Kárpátalja egészére kiterjedő légvédelmi rendszerbe, annak többlépcsős védelmi struktúrájába kapcsolhatnak be.
Vaszil Ivancso, a Kárpátaljai Megyei Katonai Közigazgatási Hivatal első elnökhelyettese a fórumon elmondta: a nyári drónincidenst követően teljesen felülvizsgálták a légtér védelmének módszereit. Jelentősen átalakították a légi célpontok felderítésének rendszerét, és elemezték a drónok lehetséges útvonalait is.
„Az incidens fő problémája az volt, hogy egészen az utolsó pillanatig nem észleltük a térségbe érkező drónt. Azóta jelentősen növeltük a drónok felderítésére szolgáló radarállomások számát. Legalábbis a légi célpontok észlelése terén a megye szinte teljes egészében megoldotta ezt a feladatot. Emellett háromszorosára nőtt a mobil tűzcsoportok száma, vagyis többszörösére emelkedett azoknak a célpontoknak a száma is, amelyeket képesek vagyunk megsemmisíteni” – fogalmazott Vaszil Ivancso.
Hozzátette: a megyei költségvetésből és a közösségekkel közösen korábban már mintegy 150 millió hrivnyát fordítottak közvetlenül a térség légvédelmének és biztonságának megerősítésére. Az ellenséges légi célpontok többségét ugyanakkor még a szomszédos megyékben megsemmisítik, mielőtt elérnék Kárpátalját.
