Aki Albert Flóriánnal koccintott – Egy örök fradista Técsőről

A técsői Lajos Istvánt a felső-Tisza-vidéki városban csak úgy ismerik: a fradista. Nem csoda. Hiszen e nyugdíjas anyagbeszerző életét kiskamasz kora óta átszövi a sport, főleg a labdarúgás, valamint az egyik legnagyobb múltú és legközkedveltebb, hatalmas szurkolói táborral rendelkező magyar sportegyesület, a Ferencvárosi Torna Club szeretete. Aki akkor „zúgott bele” a Fradiba, amikor még szikrázva ragyogott a magyar foci csillaga, s bár ez a „csillag” ma – sajnos – csak halványan pislog, máig sem lett hűtlen ifjúkori „szerelméhez”, bízva benne, hogy egyszer majd csak kiemelkedik több évtizedes hullámvölgyéből.

– Tizenkét éves koromban, 1962-ben ébredt fel a sportszenvedélyem, amikor a Népsportban olvastam Albert Flóriánról, felfigyeltem rá, hogy milyen tehetséges, remekül cselező focistaként írnak róla, és megragadott a játéktudása. Attól fogva egyre többet olvastam róla, s rajta keresztül szerettem meg a futballt is. Felnéztem rá, pláne, amikor 1966-ban, az angliai világbajnokságon jórészt az ő briliáns játékának köszönhetően iskolázta le 3-1-re a magyar válogatott a brazilokat, ami óriási siker volt. Albert példáján felbuzdulva kezdtem én is focizni, s már tizennégy évesen leigazolt a Técsői Szpartak labdarúgó egyesület (mai nevén: FK Técső), ahol előbb az ifjúsági, majd a felnőtt csapatban kergettem a labdát, különböző posztokon: jobbszélsőként, jobbösszekötőként, majd jobbhátvédként. Az az időszak a técsői foci aranykora volt. Nagyszerű futballistákkal játszottam együtt, Brenyó Mátyással, Bátori Jánossal, s a megyei bajnokságban minden évben az 1., a 2. vagy a 3. helyen végeztünk.

1971-ben, miután munkába álltam a helyi raktáráruházban, abbahagytam az aktív játékot, de 34 éves fejjel visszatértem a futballhoz, már mint a técsői öregfiúk labdarúgócsapatának tagja, melynek később én lettem a csapatkapitánya. A magyar fővárosban élő rokonaim révén kapcsolatba kerültem a szintén öregfiúkból álló Budapesti Andrássy Sportegyesülettel, s attól fogva rendszeresen játszottunk egymással, vagy nálunk, vagy náluk. S nagy élmény volt számomra, hogy budapesti mérkőzéseink során mindig a Népstadionban léphettem pályára, ahol egykor az Aranycsapat zseniális játékosai brillíroztak. A legemlékezetesebb meccsemet pedig a Kijevi Dinamo öregfiúk csapatával játszottuk, itt, Técsőn. Természetesen kikaptunk, de akkor is élmény volt sportcsillagok ellen játszani.

– Hogyan került közelebbi kapcsolatba a Ferencvárossal?

– Legelőször 1968-ban jártam Magyarországon, az Üllői úton lakó rokonainknál szálltunk meg. Az unokatestvérem, Tóth Etelka pedig történetesen az FTC női kézilabdacsapata és a magyar női kézilabda-válogatott kapusa volt, aki öt évvel korábban hálóőrként vette ki a részét a világbajnoki győzelemből. Vele léptem be első ízben a Ferencváros székházába, s akkor szereztem be első sportemléktárgyaimat: FTC-logós sportcipőt és egyebeket. 1972-ben pedig beléptem az FTC Baráti Társaságába, s attól fogva amikor csak tehettem, nagyon sok mérkőzésre elkísértem a csapatot, a baráti társaság tagjaként pedig öt meccsen én végezhettem el a kezdőrúgást. Birtokomban van az egyik labda is, amelyikkel a Fradi sporttörténelmi jelentőségű Bajnokok Ligája-selejtezőmérkőzésen az Anderlechttel játszott, 1995-ben, a budapesti visszavágón. S miután a brüsszeli találkozón az FTC nagy meglepetésre, 1-0-ra legyőzte a belga bajnokot, az Üllői úton pedig 1-1-et játszott, a Bajnokok Ligája újkori történelmének első magyar futballcsapataként túljutott a selejtezőn, és bejutott a csoportkörbe.

Három éve kaptam egy vázát „A világ leghűségesebb Fradi-szurkolója” felirattal. Míg az egyik (egyébként döntetlennel végződött) magyar – szovjet öregfiúk válogatott mérkőzésen birtokomba került egy mez, melyet a meccs után a legendás Aranycsapat négy játékosa: Puskás Ferenc, Grosics Gyula, Hidegkúty Nándor és Buzánszky Jenő dedikált. A legszebb emlékem pedig Albert Flórián 60. születésnapjához kötődik, meghívást kaptam ugyanis a születésnapi ünnepségre, s a nagyszerű, 76-szoros magyar és 2-szeres világválogatott, olimpiai bronzérmes, Európa-bajnoki bronzérmes, aranylabdás sportcsillag nekem dedikált egy futball-labdát, és pezsgővel koccintott velem a születésnapi vacsoráján. Ma is nagy becsben tartom az általa aláírt fényképet, melyen egymás mellett ülünk a megterített asztalnál. S végtelenül kedves, közvetlen embernek ismertem meg a sajnos, már elhunyt egykori sportcsillagot.

A dedikált relikviák mellett sok FTC-logós emléktárgyat és összesen 165 labdarúgó-klubcsapat zászlaját is őrzöm, köztük a Ferencvárosét, az Újpestét, a Kispest-Honvédét, az MTK-ét, a Chelsea-ét, az Arsenalét, a Manchaster Unitedét. S mit jelent számomra az FTC, illetve a labdarúgás? A Fradi és a foci az életem…