A nap verse: Orosz Melinda: Guernica

Menetelsz a végtelennek tűnő semmibe,
majd lerogysz,

üvegszemeden át a világ ezer darabra tört,
hogy miért kiált érted mégis a semmi,
tudnod kellene, de némán állsz.
A tudattalan tudatalattitól
megkötözve zengsz halleluját.

A semmi egyre rikolt,
már fogyni látod a
Napot,
mikor fény tör át
ezernyi szilánkra tört
elméden…
Fáj… A tegnapi hírek
bemondták: háború lesz.
És te nem tudod,
a kenyér drágább vagy az élet,
de a semmi még előtted, és
el nem érheted
soha…
Látod a holdat, mely ezer
csillagot vigyáz, s talán a
te rózsád is rajtuk hervad el,
de nem látod a semmibe
vezető úttalan utat.
Csak hallod, érzed, szagolod.
Büdös és érdes szimfónia.
Tenyered füledre tapasztod,
hogy ne halld már ezt
az érdes zenét,
mert lerogytál, s fölállni
képtelen vagy.
„Egy ezredév egy buborék”,
de a semmi, a semmi…
a semmi egyre van,
s rohansz,
és érzed közelségét,
nyújtod elszáradt kezed,
melynek üszkös csontjai
velőtől lüktetve
markolni készek, és
már-már érintik a
Semmit…

De ekkor a fény üvegszemedbe tűz,
a zene szűnik,
a szag elillan…

Reggel van!

Forrás: oszk.hu