Álláskeresés: nem menők a divatszakmák

A hajsza folytatódik – talán így lehetne jellemezni a munkanélküliség problémáját. A pályakezdők továbbra is nehezen találnak állást, kevés frissdiplomás tud a szakmájában munkát vállalni. Elhelyezkedés szempontjából mint bárhol a világban, Kárpátalján is sokat számít a személyes ismeretség – legalábbis a fiatalok szerint. S a jelenlegi helyzet természetesen nem csak az ifjabb nemzedéket sújtja.

Kevesen bíznak a foglalkoztatási központokban, egyre többen a világhálón keresnek munkalehetőséget. Hogy ebben van igazság, azt a számok is alátámasztják. Foltin Péter, a megyei foglalkoztatási központ osztályvezetője lapunknak elmondta, 2010-ben 45,5 ezren kérték segítségüket, 8,5 ezerrel kevesebben mint 2009-ben.

– Ez elsősorban egy törvénymódosítás következménye – fejti ki a szakember. – Azokat az állampolgárokat, akik rendelkeznek földdel vagy valamilyen más kereseti lehetőséggel, immár kénytelenek vagyunk visszautasítani. Tavaly 630 középiskolát, 907 szakközépiskolát, valamint 1045 felsőoktatási intézményt végzett fiatal fordult hozzánk. A 2582 főből 800-nak tudtunk munkát biztosítani. A gyárak szívesen látják az ifjúságot, szakmai képzésüket is biztosítják, a magánvállalkozók ellenben inkább a tapasztalattal rendelkező idősebb korosztály képviselőit részesítik előnyben.

– A munkaadók igényeit mennyire elégíti ki a kínálat?

– Elsősorban szakmunká­sokra: vízvezeték-, villanyszerelőkre, elektronikai berendezésekhez értő alkalmazottakra lenne szükség. S ami inkább a gyengébbik nemet érinti, varrónőkből és elárusítókból még mindig hiány van. Sajnos, nagyon sok fiatal az úgynevezett divatszakmákat részesíti előnyben. Ezzel kapcsolatban viszont hangsúlyoznám, manapság többre becsülnek egy jó szakmunkást. A jogászi és közgazdászi piac már telített (Dmitro Tabacsnik oktatási és tudományos miniszter a napokban jelentette be, hogy Ukrajnában 40 ezer jogász és 44 ezer közgazdász van az álláskeresők között – a szerk.). Ennek ellenére egyre több fiatal ezt a pályát választja, viszont a későbbiekben egyszerűen nem tudnak munkát találni. Nehéz helyzetben vannak azok a bölcsészek és történészek is, akik nem pedagógusként szeretnének dolgozni.

A munkapiac kapcsán számos tévhit él a köztudatban. Ezek egyike, hogy magasabb végzettséggel könnyeb­ben el lehet helyezkedni.

– Párhuzamosan két egyetemet végeztem el, de a magiszteri diplomám csak a falat díszíti otthon. A legtöbb helyen a szakmai tapasztalat hiánya miatt utasítottak vissza, de volt olyan eset is, amikor a munkáltató nem akart nála magasabb végzettségű személyt alkalmazni – meséli egy 26 éves, neve elhallgatását kérő ungvári lakos.

A fenti eset nem egyedi. Mint ahogy az sem, hogy sokan már a tanulás ideje alatt kénytelenek munkát keresni.

– Három évig közgazdásznak tanultam, de nyáron már kénytelen voltam beszállni a háztartási költségekbe. Segíteni szerettem volna a családnak. A megyeszékhelyen az Ungwire gyárban helyezkedtem el, így a tanulás a második helyre szorult, ám mégsem panaszkodom. Bár a szüleim a mai napig segítenek, hiszen nem vagyok még teljesen önálló, mégis igyekszem eltartani magamat – fejti ki a minaji Barna Mihály.

– Úgy érzem, a városokkal ellentétben a kisebb településeken élők nehezebben helyezkednek el, hiszen ott jóval szűkebbek a lehetőségek – mondja a szalókai Soós Klára, aki könyvelőnek tanul, s jelenleg az önkormányzatnál van gyakorlaton. – Reménykedem, hogy tanulmányaim végeztével sikerül elhelyezkednem. Sok barátom ungvári üzemekben dolgozik, hogy megéljen, de még így sem futja mindenre.

Amíg a gyárak tárt karokkal várják a fiatalokat, s szívesen be is tanítják őket, az értelmiség esetében merőben más a helyzet.

– Sajnos, a frissdiplomások elhelyezkedésével kapcsolatban csupa negatív tapasztalatom van – mondta el lapunknak az Eszenyben élő Csordás László. – A szakmák általában telítettek, s egy nemrég végzett fiatal, diplomával a zsebében, leggyakrabban valamilyen üzemben köt ki. De ha valamilyen csoda folytán – például uram-bátyám ismeretség alapján – mégis sikerül képzettségének megfelelő munkahelyet találnia, akkor is nehéz helyzetben lesz. Saját szakmámból kiindulva mondhatom, nevetségesen alacsonyak az alapbérek. Annak, aki filológusként írásaiból szeretne megélni, nálunk teljesen reménytelen a helyzete. Úgy tudom, az újságírókat sem fizetik túl, s a fiatal tanárok jövedelme sem haladja meg a létminimum összegét. „Éhbérért koptatom a klaviatúrát” – írtam nem is olyan régen évértékelő netnaplóm­ban, és azt hiszem, sokan vannak így ezzel. Mert hiába lennének ígéretes fiatal irodalmáraink, művészeink, tudósaink, a pénztelenség vissza­tántorítja őket.

Forrás: kiszo.hhrf.org