Akikre büszkék lehetünk… Interjú Kardos Alberttel

Kardos Albert, a Tiszakeresztúri Speciális Bentlakásos Iskola nevelőtanára példaként szolgál arra, hogy anyanyelven való tanulás után is képesek lehetünk megállni a helyünket az állami intézményekben.

– 1988. január 31-én születtem a nagyszőlősi járási Tiszakeresztúrban. Tipikus mozgékony, vidám, falusi gyerek voltam, aki szabadidejében a szomszédban és az utcában lakó barátaival játszott.

Általános iskolai tanulmányaimat a Tiszakeresztúri Általános Iskolában végeztem. Bár sohasem voltam osztályelső, szorgalmas diákként nem okozott különösebb gondot a tanulás. Ez a tulajdonság végig elkísért a tanulmányaim alatt. Már az általános iskolában biztos voltam benne, hogy felsőoktatási intézményben szeretnék majd továbbtanulni. Így egyértelmű volt, hogy középiskolába fogok menni: a kilencedik osztály befejezése után a Nagyszőlősi 3. sz. Perényi Zsigmond Középiskolára esett a választásom, ahol 2005-ben sikeresen leérettségiztem.

Ezután egyenes út vezetett a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola felvételi vizsgáira. A földrajzot már általános iskola óta nagyon szerettem, így ez a tárgy már biztos volt, de mivel ekkor még nem lehetett csak szakpárokra jelentkezni, ezért választanom kellett a történelem és a biológia között. Mindig is vonzódtam a természettudományok felé, így a földrajz-biológia párosítás lett a befutó. A felvételi vizsgák mind jól sikerültek, pontszámaim alapján elsőként végezetem a szakpáromon, s elkezdődtek főiskolás éveim.

– Döntésemet több tényező is befolyásolta. Mindenekelőtt az anyanyelvi oktatás vezérelt, valamint sokat hallottam a főiskolán folyó oktatás magas színvonaláról, a bensőséges környezetről a bátyámtól, aki a felvételim évében végzett földrajz szakon. Természetesen anyagi szempontok is felmerültek, elsősorban az, hogy térítésmentesen tanulhattam, másodsorban pedig a beutazás nem került sokba, mivel Beregszász viszonylag közel van a szülőfalumhoz.

– Mindig jólesik visszagondolni a diákévekre. Bár a földrajz-biológia szakpár a legnehezebbek közé tartozott, ennek ellenére a tanulás jól ment, nem voltak vele nehézségeim. Kiváló tanáraink voltak, akikre mindig lehetett számítani. Kezdettől fogva biztos voltam benne, hogy itt megfelelő tárgyi tudást fogok szerezni, amely elengedhetetlen feltétele annak, hogy az ember jó szakemberré, pedagógussá váljon. Ami még igazán tetszett, hogy a tanáraink munkája nem ért véget azzal, hogy átadták a tudásuk legjavát a gyakorlati és elméleti órákon, hanem a tanári munka másik nagy feladatáról, a nevelésről sem feledkeztek meg. Harmadik évfolyamos koromtól a Hallgatói Önkormányzatban tevékenykedtem, társaimmal aktívan szerveztük a közösségi diákéletet. A zárthelyi dolgozatok, a gyakorlati munkák és a vizsgaidőszakok között azért jutott idő bőven a szórakozásra és a sportra is, hiszen számos szakkollégium közül választhattunk. Természetesen nem maradhat ki az sem, hogy sok olyan barátot szereztem a diákévek alatt, akikkel ma is tartom a kapcsolatot, és bármikor számíthatok rájuk, mint igaz barátokra.

– Sajnálatos módon a főiskola földrajzból nem volt jogosult mesteri, illetve specialist diploma kiadására, de mindenképp ragaszkodtam ahhoz, hogy az intézményben kapott baccalaureus (BSC) végzettség után megszerezzem valamelyik további fokozatot. Ebből kifolyólag felvételiztem az Ungvári Nemzeti Egyetem földrajz szakára. Miután sikeresen felvettek nappali tagozatra, a BSC fokozat meglétének köszönhetően mindössze egy évet kellett tanulnom, és megkaptam a specialist diplomát. Ezalatt az egy év alatt bőven volt időm rájönni arra, hogy mit is jelent az, mekkora érték, ha az ember az anyanyelvén tanulhat.

Tanulmányaim befejeztével, két diplomával a kezemben elindultam munkát keresni, sikertelenül. Nem volt más választásom, elmentem a munkaügyi hivatalba, ahol is a törvényeknek megfelelően friss diplomásként fél évre munkanélküli státuszba kerültem. Aztán egy év után kaptam egy lehetőséget, ugyanis megüresedett egy hely alma materem, a főiskola tanulmányi osztályán, ahol mindjárt munkába is álltam. Két hónapot dolgoztam itt, ugyanis újabb lehetőség kínálkozott, munkát vállalhattam szülőfalumban, a Tiszakeresztúri Speciális Bentlakásos Iskolában. Végül is, ha már diplomás tanár lettem, úgy határoztam, elvállalom a munkát, s kipróbálom saját bőrömön is a tanári mesterséget.

– Igen, igaz egyelőre még nem szaktantárgyat oktatok, hanem nevelőtanári státuszban vagyok. Egyébként ezt nem is bánom, mivel az iskola ukrán nyelvű, s ebben a munkakörben kitűnően fejleszthetem ukrán nyelvtudásomat. Nem mondanám, hogy a kezdet könnyű volt nyelvi hiányosságaim miatt, de szeretem a kihívásokat, és lassan megbirkózom velük. Sokan felróják azt a főiskolán végzetteknek, hogy nem beszélik jól az államnyelvet, nem tanították meg rá őket a beregszászi intézményben. Ez természetesen nem is a felsőoktatási intézmény feladata, a probléma sokkal mélyebb gyökerű. Ennek ellenére úgy gondolom, élő példaként szolgálhatok, hogy egy ukrán tannyelvű oktatási intézményben is megállom a helyem, megszerzett tudásomat tudom kamatoztatni, és büszke vagyok arra, hogy a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán végeztem. A nevelőtanári munka mellett azért szaktantárgyaim egyikét mégis gyakorolhatom, 2011 óta biológiát oktatok 6-11. osztályosoknak Tiszaújlakon a „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány tehetséggondozó programja keretében.

– Arra nincs túl sok időm, ugyanis a munkanapjaim széttolódnak a hét minden napjára, beleértve a hétvégéket is. No persze ez nem azt jelenti, hogy abszolút nincs szabadidőm, csak igen korlátozott. Azt a keveset, ami van, igyekszem tartalmasan eltölteni. Gyakran összejárok barátaimmal, s jókat beszélgetünk.

– Mindenekelőtt jól megalapozott tudást, materiális értelemben véve pedig diplomát. A főiskolán töltött évek nagy hatással voltak meglévő magyar identitásom megerősödésére, világszemléletem kialakulására. Az intézménynek köszönhetem azt, hogy a kárpátaljai magyar értelmiség tagjának tudhatom magam.