Isten vezet

Mit jelent számomra a hit? Azt hiszem elsősorban önmagam feladásának szabadságát.

Talán kissé paradoxnak tűnik ez az állítás, de valójában nem az.

Mindig is céltudatos ember voltam, szeretem pontosan megtervezni a dolgokat, a jövőt, és szeretem, ha minden pont úgy alakul, ahogyan én azt elképzelem. Már általános iskola elején eldöntöttem, hogy mi akarok lenni, ha nagy leszek, és ehhez az elképzelésemhez következetesen ragaszkodtam, míg végül bekerültem az egyetemre. Ekkor azonban furcsamód porszem került a gépezetbe. Hirtelen rosszabb idők jöttek, és rengeteg kudarc ért sok éven keresztül.

Eleinte nem értettem, áldozatnak éreztem magam, majd magamat vádoltam, mindeközben sok mindenben hittem. Már-már arrogánsan hittem ideológiákban, emberekben, magamban és hittem Istenben. Bár később kiderült, hogy imádkozni, meg néha templomba elmenni nem egyenlő a hittel. Aztán eljött a nap, amikor minden veszni látszott, egy hajszál választott el attól, hogy minden tervem, álmom végleg a kútba hulljon. Kétségbe estem. Akkor megértettem, hogy semmiféle választásom nincsen, csakis egy: hívni Istent, és megengedni neki, hogy azt tegyen a sorsommal, amit jónak lát, mindegy hogy hogyan, csak Ő legyen velem. Nem akartam többé a szálakat a kezemben tartani, nem is voltam rá képes. Elengedtem az álmom. Ez volt az első alkalom, hogy Isten erre vezetett. Ott valami megváltozott, tudtam, hogy nem vagyok ura az életemnek, és elkezdtem azt is felismerni, hogy mi mindenre akar megtanítani, ha hagyom. És ez a kulcskérdés. Isten ugyanis csak akkor tud az életünkben munkálkodni, kibontakoztatni a tervét, amit ránk szabott, ha hagyjuk neki. Két dudás egy csárdában ugyebár… Ha én akarok a főnök lenni, ha görcsösen ragaszkodom a magam elképzeléseihez, ha mindent harc és küzdelem nélkül akarok elérni, akkor abba előbb-utóbb úgyis bele fogok bukni.

Nekem a hit azt jelenti, hogy van egy kiindulópont, egy perspektíva, ahonnan az élet minden egyes eseményét szemlélem. Függetlenül attól, hogy milyen érzések vannak bennünk, teljes biztonsággal tudhatjuk, hogy Isten kezében van a legjobb helyen a sorsunk. Hiszem, hogy ahhoz, hogy sikeres életet élhessünk, hogy betölthessük a rendeltetésünket, hogy szembe tudjunk nézni a kihívásokkal, fel tudjunk állni a buktatók után, és hogy másokat is erre biztathassunk, újra és újra minden körülmény között tudnunk kell átadni az irányítást neki.

Feladni önmagunkat nem könnyű. Számomra a keresztény élet legnagyobb kihívása a mai napig. Sokak számára talán ez első hallásra felháborító kijelentésnek is tűnik. Nekem már nem az, mert szerintem ez nem veszteséget, hanem a lehető legnagyobb nyereséget jelenti. Ha képesek vagyunk rá, abból szabadság, erő, bizalom és bátorság fakad.

Az éveken át hajtott álom egy hajszálnyira (két vizsgányira) van. Ma mégis úgy írom ezeket a sorokat, hogy egy kicsivel a cél előtt ismét kudarc ért, amit nehéz elfogadni, pozitívan felfogni. Egy valami vigasztal, és ezt őszintén tudom mondani: Isten vezet.