Szomorú vagyok…

Márta így felelt: „Igen, Uram, én hiszem, hogy te vagy a Krisztus, az Isten Fia, akinek el kell jönnie a világba.”

Miután ezt mondta, elment, és titokban szólt a testvérének, Máriának: „A Mester itt van, és hív téged.” Ő pedig, amint ezt meghallotta, gyorsan felkelt, és odament hozzá. De Jézus még nem ért be a faluba, hanem azon a helyen tartózkodott, ahol Márta találkozott vele. A zsidók, akik vele voltak a házban, és vigasztalták, látták, hogy Mária hirtelen felállt, és kiment. Utánamentek tehát, mert azt gondolták, hogy a sírbolthoz megy, hogy ott sírjon. Mária pedig, amint odaért, ahol Jézus volt, meglátta őt, leborult a lába elé, és így szólt hozzá: „Uram, ha itt lettél volna, nem halt volna meg a testvérem.” Amikor Jézus látta, hogy Mária sír, és a vele jött zsidók is sírnak, megrendült lelkében és háborgott, és megkérdezte: „Hova helyeztétek őt?” Azt felelték: „Uram, jöjj és lásd meg!” Jézus könnyekre fakadt. A zsidók ezt mondták: „Íme, mennyire szerette!” Közülük néhányan pedig így szóltak: „Ő, aki a vak szemét megnyitotta, nem tudta volna megtenni, hogy ez ne haljon meg?”

 

Közel van az Úr a megtört szívűekhez, és a sebzett lelkűeket megsegíti. (Zsolt 34,19)

A sógoromat egy egyre romló agyi rendellenességgel diagnosztizálták. A férfi, akit a nővérem több mint negyven évig szeretett, élete végéhez érkezett. Utolsó levelében a testvérem részletezte férje romló tüneteit: hallucinációk, álmatlanság, zavartság és félelem. Ezekkel a szavakkal zárta a levelét: „Olyan szomorú vagyok”. Szomorú – egy ilyen kicsiny szó fejezi ki a fájdalmát, aggodalmát és reménytelenségét.

Hogyan viszonyuljanak a hívő emberek a szomorúsághoz? Vegyük tudomásul, vagy tegyünk úgy, mintha nem is létezne? Rendben lévő dolog az, ha szomorúak vagyunk? Található-e remény a fájdalom és szomorúság között?

Jézus megérti a szomorúságot. Ő is megrendült Máriának a testvére halála fölött érzett fájdalmán, és sírt (Jn 11,33-35). A Gecsemáné-kertben azt mondta: „Szomorú az én lelkem mindhalálig” (Mt 26,38). Az Úr magához ölel minket, és velünk sír.

Szomorúságunk idején Isten reménységet ad. „Így most titeket is szomorúság fog el, de ismét meglátlak majd titeket, és örülni fog a szívetek, és örömötöket senki sem veheti el tőletek” Jn 16,22). „Este szállást vesz a sírás, reggelre itt az ujjongás” (Zsolt 30,6). Soha nem vagyunk egyedül szomorúságunkban. Isten közel van, hogy megvigasztaljon.

Imádság: Istenünk, áldásodat kérjük a szomorú emberekre. Vigasztald őket, és add vissza nekik örömödet. Ámen.

Isten ismeri és megérti szomorúságunkat.

IMÁDKOZZUNK A SZOMORÚ EMBEREKÉRT!