Évente 160 milliárd hrivnya kenőpénzt adnak az üzletemberek a hivatalnokoknak

A vállalkozók arra panaszkodnak, hogy a korrupció a legmagasabb szinttől a legalsóig átszőtte az országot és az üzletkötéseket.

Évente 160 milliárd hrivnya csúszópénzt kénytelenek fizetni a vállalkozók a hivatalnokoknak, hogy azok ne ellenőrizgessék őket feleslegesen, meggyorsítsák a különböző dokumentumok kiadási idejét és úgymond „segítsenek” a pályázatoknál – közölte Dmitro Olejnik, az Ukrán Munkaadók Szövetsége tanácsának helyettes elnöke a szövetség kibővített ülésén.
Olejnik elmondta, a statisztikai adatok szerint az állami beszerzések összege 274 milliárd hrivnya. Úgy vélik azonban, hogy ebből mintegy 80 milliárd hrivnya kenőpénz. A tanács helyettes elnöke szerint sokszor fordul elő vesztegetés az adók visszaigénylésekor, a vámeljárások során, a gabonaexport műveleteinél, a földrészlegek és a földhasználat nyilvántartásba vétele során.
– Ez még csak a kezdet. Több mint egy éve folyik a munka, az összes érintett minisztériumot megszólítottuk. Minden dokumentum nálunk van. Készek vagyunk segíteni az új kormánynak a rend helyreállításában. Nem vagyunk hajlandóak több kenőpénzt fizetni – összegezte a mondanivalóját Olejnik.

A tsn.ua nyomán.