Uniós vagyonbefagyasztás 18 ukrán személlyel szemben

A külügyminiszterek hétfői elvi döntése nyomán az EU-tagállami kormányokat képviselő Tanács szerdán megállapodott abban, hogy befagyasztják 18 ukrán személynek az unióban elérhető vagyonát – közölték Brüsszelben.

Az intézkedésről szóló bejelentés „ukrán állami alapok” befagyasztását említi, és a 18 személyt ezen alapok „hűtlen kezeléséért” minősíti felelősnek.
A 18 nevet egyelőre nem hozták nyilvánosságra, az majd csak az EU hivatalos közlönyében csütörtökön megjelenő közleményben lesz olvasható. Így egyelőre azt sem tudni, hogy a 18 személy között van-e Viktor Janukovics megbuktatott ukrán államfő.
A szövegezésből arra lehet következtetni, hogy olyan volt ukrán állami vezetőkről van szó, akik külföldön vezetett saját számlájukon helyeztek el ukrán állami eredetű pénzeket.
Korábban az EU – amikor még az előző kormányzat volt hatalmon Kijevben – olyan személyek vagyonbefagyasztását helyezte kilátásba, akik erőszakos cselekményekért, azok elrendeléséért felelősek. Nem világos egyelőre, hogy ez a két személyi kör mennyiben fedi vagy nem fedi egymást.
A szerdai döntéshez a minisztereknek nem kellett újra összeülniük, hanem azt írásbeli eljárással hozták meg, annak nyomán, hogy megadott határidőig senki nem emelt kifogást az előterjesztéssel szemben.
A 18 főt érintő vagyonbefagyasztási döntés egyelőre egy évre szól.
Forrás: MTI