Népviseleti ruhákat adományozott Ungvár magyar iskolájának a Külügyminisztérium

Tíz női, illetve tíz férfi népviseleti öltözékből álló adományt, a Külügyminisztérium ajándékát nyújtották át ünnepélyes keretek közt Ungvár egyetlen magyar iskolája tánccsoportjának kedden Magyarország ungvári főkonzulátusán.

A mintegy 400 ezer forint értékű adományt átvevő Keszler Sztella, a Dayka Gábor Középiskola igazgatója köszönetét fejezte ki az anyaországnak a támogatásért. Elmondta, az ajándék nagyon jókor jött, hiszen a tanintézetben már két éve működik a tanulók tánccsoportja, de fellépő ruhájuk csak a legkisebbeknek volt.
Kiemelte: Ungvár a kárpátaljai magyarság szempontjából szórványtelepülésnek számít, ezért nagyon fontos, hogy a városban élő magyar gyerekek megismerjék nemzeti kultúrájukat, hagyományaikat, aminek fontos része a néptánc. A táncegyüttes tagjai azért is hálásak az anyaországi támogatásért, mert az iskola szűkös költségvetéséből nem tudták volna megvásárolni a fellépő ruhákat – emlékeztetet az igazgató.
Varga Béla
MTI