Forrai Sándor Rovásírásverseny Munkácson

Március 29-én a Kárpátaljai Magyar Cserkészszövetség (KáMCSSZ) égisze alatt immár negyedik alkalommal került megrendezésre a Forrai Sándor Rovásírásverseny. A helyszín a Munkácsi Szent István Líceum volt, ahol három korcsoportban (1–5., 6–8. és 9–11. osztály) Kárpátalja tíz iskolájából összesen 33 gyerek vetélkedett. Ez rekordszámnak számít a verseny történetében. A szervezők örömmel konstatálták, hogy Nagydobrony, Munkács, Gát, Beregszász, Bene, Asztély és Beregdéda mellett a Felső-Tisza-vidék két szórványtelepülését, Visket és Aknaszlatinát is képviselték csapatok, ami kulturális kincsünk, a rovásírás népszerűségét jelzi.

A versenyzőket és kísérő tanáraikat a cserkészszövetség elnöke, Popovics Pál köszöntötte, aki a négy évvel ezelőttre visszanyúló verseny előzményeit ismertette. Elmondta, hogy cserkészként mindig is nagyon fontosnak tartották – és tartják – a magyar értékek megőrzését és továbbadását, így az írásos emlékeket – ezen belül a rovásírást – is, mely minden cserkészújonc kötelező próbaelemei közé tartozik. Ennek kapcsán négy évvel ezelőtt adódott az ötlet: szervezzenek rovásírásversenyt a cserkészek részvételével. Az akkori nagy sikerre való tekintettel úgy döntöttek, évente megszervezik a versenyt, melyre a továbbiakban a cserkészeken kívül bárki jelentkezhet, hogy az ősi írás használatával „lerója” tiszteletét az ősöknek. A verseny névadójának a legnevesebb székely-magyar rovásírás-kutatót, Forrai Sándort választották, aki 1913-ban Munkácson született. A KáMCSSZ elnöke rámutatott: jelzésértékű, hogy a versenyt két éve a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség (KMPSZ) is eseménynaptárába iktatja. Megemlítette: a rovásírást jelenleg lelkesedésből, fakultatív óra keretében oktatják egyes kárpátaljai magyar tanintézményekben. Popovics Pál külön köszönetet mondott a kísérőtanároknak munkájukért, melynek révén kulturális kincsünk, a rovásírás elsajátítására ösztönzik fiataljainkat.

A verseny folyamán a tanulóknak – korcsoporttól függően emelkedő számú és szintű – feladatokat kellett megoldaniuk 45 perc alatt. A feladatok között latin betűsről rovásírásra, valamint rovásírásról latin betűsre történő átírás, illetve szóértelmezés is volt. Végezetül egy-egy addig még nem látott, rovásírásos szöveget kellett a zsűri jelenlétében felolvasniuk.

Amíg a munkák javítása zajlott, Jakab Annamária, a KáMCSSZ regös szakágának vezetője Zselicki Zoltán segítségével íjászkodásra, ostorcsattogtatásra, métára, valamint különböző népi játékokra tanította a gyerekeket.

Az elért eredmények tükrében a helyezések a következők:

1–5. osztály: 1. Baráth Réka (Beregszász), 2. Gajdos Dzsenifer (Déda), 3. Zsoldos Erika (Déda). Különdíj: Gábor Flóra (Nagydobrony).

6–8. osztály: 1. Popovics Bence (Munkács), 2. Zékán Zsófia (Asztély), 3. Tóth Antónia (Bene). Különdíj: Szeles Evelin (Visk).

9–11. osztály: 1. Szűcs Vanda Zsófia (Beregszász), 2. Komári Csaba (Déda), 3. Popovics Kinga (Munkács).

Minden jelenlévő oklevelet, a helyezettek pedig értékes ajándékokat kaptak.

F.Zs.
Kárpátalja hetilap