Pedagógusok nagyböjti lelki napja
Pedagógusok, katekéták és nevelők számára szerveztek lelki napot április 5-én a Karácsfalvai Sztojka Sándor Görögkatolikus Líceumban.
A negyedik alkalommal megtartott eseményt Kiss Zsolt nyírbátori görögkatolikus parochus vezetette, aki a lelki nap alapgondolatát Pál apostol Filippieknek írt leveléből merítette: „Krisztust akarom megismerni és feltámadásának erejét”. (Fil 3,10)
A harmadik imaóra elvégzése utáni első elmélkedését Zsolt atya egy egyszerű, mégis fontos kérdéssel kezdte: mit is jelent kereszténynek lenni? Szent Pál keresztényekre utaló szavait idézte: „…úgy kell ragyognotok, mint csillagoknak a világmindenségben”. Majd emlékeztette a közel harminc jelenlévőt Szent Özséb életére, aki összefogta a remetéket, s megalapította a pálosok rendjét. Ahogy Zsolt atya mondta, így kell a kereszténységet is megélni, hogy az egyéni hitből, a pici lángból közösségi kereszténység, nagy tűz legyen. Szó volt még a Tízparancsolatról is, amely valójában minden polgári törvénykönyv alapját képezi, s amelyet ha mindenki betartana, akkor nem lenne szükség rendőrségre. De: „A pokol üres, nincs benne senki, az ördögök itt vannak a földön”. Az ördög munkálkodik, sokszor a kicsiben, a gyerekben is.
A második elmélkedésben a keresztény ember erényeiről volt szó: bűnbánat, békesség a szívben, jóság. A bűnbánatnak minden keresztény életében különösen nagy fontossága van, hisz nélküle nem tudunk előrébb lépni. Ezért is van olyan nagy jelentősége a gyónás szentségének, mely által „letöröljük” bűneinket, éppen úgy, ahogyan a pedagógusok is azon munkálkodnak, hogy „leverjék” a gyarlóságokat a gyermekekről. Hasonló munka ez egy szobor elkészítéséhez: az alkotás ott van a kőtömbben, csak le kell verni róla a felesleget, ez azonban nehéz, hosszú és fájdalmas munka. Közben akaratlanul is a szélsőségek felé lendülhetünk, s akkor – Zsolt atya hasonlataival élve – az egyházból fegyház, az alázatból gyalázat lesz, az ember pedig elfelejti, hogy az isteni dolgokban, a Szentben és Tökéletesben kell hinni, nem pedig az a bűnös és gyarló emberiekben. Az egyház lényege ezért az imádkozó közösség, amelynek tagjai akkor, amikor kérnek valamit Istentől, nem felejtik el mérlegre tenni, hogy ők maguk mit adtak.
A harmadik, egyben utolsó elmélkedés a mindig győzelmet arató szeretetről szólt. Zsolt atya emlékeztetett: nem mindig az tesz számunkra igazán jót, aki látszólag így cselekszik. Szemrehányások helyett pedig tegyünk úgy, ahogy Krisztus is tett: vegyük vállunkra a keresztet, amely nélkül nincs keresztény hit, s amely a megpróbáltatások útján keresztül megerősít bennünket.
A lelki nap a Szent Liturgiával lezárult ugyan, de nagyböjtben, a lemondások s a feltámadásra való felkészülés idejében, valódi lelki táplálékként szolgált, amely munkánkban és mindennapjainkban is sokáig erőt ad majd. A beszédes hasonlatokon, megható és tanulságos történeteken kívül pedig szívünkben és elménkben „hazavittük” még Ferenc pápa jó tanácsait is, melyek itt akár a nap tanúságaiként is állhatnának:
1. Ne beszélj ki másokat, ne pletykálj!
2. Ne dobj ki ételt!
3. Szakíts időt másokra!
4. Légy alázatosabb!
5. „Élőben” találkozz a szegényekkel!
6. Ne ítélkezz mások fölött!
7. Légy barátságos azokkal, akik nem értenek egyet veled!
8. Merj elköteleződni, például házasságban!
9. Szokd meg, hogy kérj az Úrtól!
10. Legyen benned ÖRÖM!