Akikre büszkék lehetünk… Interjú Bakura Sándorral

− Eszenyben születtem 1981-ben. Itt végeztem el a középiskolai tanulmányaimat is. Édesapám magyar- és földrajztanár volt.

A középiskola elvégzése után csábító volt a magyarországi továbbtanulás lehetősége, hisz több sorstársamhoz hasonlóan én is beleestem abba a helyzetbe, hogy hat év orosz nyelvtanulás után fokozatosan kezdtünk áttérni az ukránra, és így sajnos nem tudtam megfelelően elsajátítani az adott nyelvet. Féltem az itthoni nyelvi nehézségektől, ezért döntöttem a külföldi tanulmányok mellett.

A továbbtanulásom első felében Magyarországon próbálkoztam, de nehezen tudtam beilleszkedni a nyüzsgő városi életbe. Nem fejeztem be a Debreceni Egyetem tanári szakát, és két év után hazatértem Kárpátaljára.

− Hazaérkezésemkor nagy gondban voltam, hogy egy megfelelő lehetőséget találjak a további terveim megvalósításához. Mivel családomban már a nagyapám is kiváló, elismert pedagógus volt, én is szerettem volna tanár lenni. Megismerkedtem az akkor még Kárpátaljai Magyar Tanárképző Főiskola néven szereplő intézménnyel, s nagyon megtetszett családias, meghitt hangulata. Így 2002-ben felvételiztem a főiskolára.

− Földrajz szakon végeztem a főiskolán. A diákévek alatt itthon már jobban ki tudtam bontakozni. Az évfolyamtársakkal hamar barátságos lett a viszonyunk, az öt év alatt sok barátot és későbbi kollégát ismertem meg. A főiskolás évek során nemcsak a kötelező órákon vettem részt, hanem bekapcsolódtam különböző kutatásokba, így mélyebben megismerkedhettem a falumból elhurcolt málenykij robot áldozatainak történeteivel.

− A szerencsének köszönhetem, hogy még a diploma kézhezvétele előtt tanári álláslehetőséget kaptam a Huszti Magyar Általános Iskolában, s ott kezdtem el a tanári pályámat. Nagyon szerettem abban a történelmi városban tanítani, hisz a kis magyar közösség szinte azonnal befogadott. Itt csak két évet dolgoztam, hisz újabb lehetőségek tárultak elém, így egy évet voltam Németországban önkéntesként. Az ott eltöltött idő alatt megismerkedtem a német oktatással, és egy vallástanár mellett tevékenykedtem segítőként.

Jelenleg – immár három éve – a szülőfalumban dolgozom földrajztanárként. Nagyon örültem, hogy a saját településemen kaptam álláslehetőséget, hisz itt tanított a nagyapám és az édesapám is. Remélem jó irányba haladok afelé, hogy én is olyan kiváló pedagógus, emberismerő és lelkiismeretes tanár legyek, mint ők.

− Jelenleg egyedül élek az édesanyámmal és a testvéremmel. A németországi tapasztalatok hatására elhívást éreztem, hogy aktívan részt vegyek az Eszenyi Református Egyházközség alkalmainak levezetésében. Isten arra az elhatározásra vezetett, hogy 2012-ben felvételizzek a Sárospataki Református Teológiai Akadémia Beregszászra kihelyezett tagozatának lelkipásztori munkatárs szakára. Közeledik a vizsgaidőszak, ebből kifolyólag nem bővelkedem szabadidőben.

− A németországi önkéntes évem alatt közel kerültem a hithez, és itthon is aktívan szerettem volna kamatoztatni a megszerezett tapasztalataimat. Amikor tudomást szereztem a sárospataki képzés lehetőségéről, örömmel kezdtem el a tanulmányaimat. A képzés által igyekszem méginkább megerősödni a hitben, s szeretném a gyülekezetemet is megerősíteni a megszerzett ismereteimmel.

− Sokat köszönhetek, talán meg sem lehet mindent fogalmazni… Az odaadó tanáraimnak köszönhetően megismertem és megszerettem szűkebb hazámat, Kárpátalját. Miért érdemes a főiskolán tanulni? Véleményem szerint az anyanyelven folytatott tanulmányok teszik az embert megfelelő szakemberré. Emellett az intézményben a hallgatók nemcsak a száraz szakmát sajátítják el, hanem közelebbről is megismerkednek a magyarság, a kárpátaljai magyar emberek életével, történetével és a megmaradás lehetőségeivel.