Az emberelőny is kevés volt a Hoverlának a Dnyipro ellen

Mozgalmas heteket tudnak a hátuk mögött a Premjer Liga csapatai.

Az ukrán élvonalban szereplő kluboknak ugyanis április 11-től hét közben és hétvégén is pályára kell lépnie, hogy bepótolják a tavaszi rajtnál elhalasztott fordulókat. Így április 24-én a soron következő hétközi játéknapon a 20. forduló párosításának megfelelően a Dnyipro látogatott el az ungvári Avangard stadionba. A találkozó elején a várakozásnak megfelelően rögtön magához ragadta az irányítást a dnyipropetrovszki gárda, persze ebben nagyban közrejátszott az is, hogy a Hoverla saját térfelére visszahúzódva próbálta meg lezárni a területeket a rendkívül gyors és technikás vendégjátékosok előtt. A Vjacseszlav Groznij által kért kemény és fegyelmezett védekezés nem ízlett az ellenfélnek, a Dnyipro mezőfölénye teljesen meddőnek bizonyult az első félidőben. A vendégek pedig ha már áttörni nem tudták, megpróbálták átlőni az ungvári védőfalat, de kísérleteik rendre elkerülték a kaput. A játékrész végéhez közeledve kijött a szorításból a Hoverla és Fescsuk, Bujálszkij illetve Sackih révén egyre többször tűntek fel a házigazdák Bojko kapuja előtt. A szünetet megelőzően két komolyabb gólszerzési lehetőség is adódott a Juande Ramos tanítványai előtt, előbb Konopljanka, majd Zozulja próbált meg sikertelenül túljárni Sevcsenko eszén.
A második félidő Hoverla helyzettel kezdődött, Akakpo beadását követően Fescsuk lőtt kecsegtető helyzetből Bojkóba. A folytatásban tovább nőtt a kárpátaljai alakulat pontszerzési esélye, ugyanis a 61. percben megfogyatkozott a Dnyipro. Az alig egy perccel azelőtt beállt Kravcsenkót szövegelésért kiállította a játékvezető. Nem sokkal később meg is született a mérkőzés első találata, de ezt nem az Ung-partiak, hanem az ellenfél szerezte. Konopljanka középre tekert szabadrúgása senkitől sem zavartatva Sevcsenko mellet a hosszú sarokban kötött ki. A vezető találat után a Hoverla átvette az irányítást, a bajnoki címre pályázó dnyipropetrovszkiak pedig teljes csapatukkal védekeztek. A vendégek minden eszközt megragadtak, hogy megtörjék a játék folyamatosságát és megtartsák előnyüket. Ez sikerült is nekik, sőt a 94. percben egy vendég kontra végén Giuliano került száz százalékos helyzetbe, amit értékesített is a dél-amerikai támadó beállítva ezzel a 2:0-ás Dnyipro győzelmet jelentő végeredményt.
Az élmezőny többi tagja közül a listavezető Sahtar hazai pályán sima 2:1-es győzelmet aratott a sereghajtó Tavrija ellen, míg a Metaliszt Luckban diadalmaskodott 4:1-re a majd egy félidőn át emberhátrányban játszó Voliny felett. A forduló rangadóján az 5. helyezett Csornomorec meglepetésre sokáig 1:0-ra vezetett a dobogó alsó fokán álló Dinamo ellen, ám a fővárosiaknak az utolsó percben sikerült egalizálnia és pontot mentenie. A játéknap legnagyobb arányú győzelme Szevasztopolban született, ahol a házigazdák a Metalurg Zaporizzsját ütötték ki 5:0 arányban. Az európai kupaindulásért harcoló együttesek közül a Zorja odahaza 0:2-ről felállva 2:2-es döntetlent ért el a Kárpáti ellen, míg a Vorszkla egyik közvetlen riválisának az Illicsivecnek a vendégeként nyert 2:1-re.
A tabellát 56 ponttal a Sahtar vezeti, második három ponttal lemaradva a Dnyipró, míg 47 egységgel a Dinamo a harmadik helyet foglalja el. A Hoverla 22 pontjával változatlanul a 13.
A góllövőlistát az ex-Metalisztos Devic és a Metalurg Donyecben játszó Moraes vezeti 15-15 találattal, őket 14 góllal a Sahtar gólzsákja Luiz Adriano követi.
Kárpátalja.ma