Így szavazhatunk az Eurovíziós Dalfesztiválon!

Idén 59. alkalommal rendezik meg az Eurovíziós Dalfesztivált, melynek idén Dánia fővárosa, Koppenhága ad otthont.

Az első elődöntőt május 6-án, a másodikat 8-án, míg a döntőt május 10-én tartják. Ukrajnát Marija Jaremcsuk képviseli Tick-Tock című dalával, a magyar induló pedig Kállay-Saunders András, aki Running című számával nyerte meg a hazai válogatót.
A műsort az ukrán közszolgálati televízió és a magyarországi M1 is élőben közvetíti.
A tévénézők is szavazhatnak a versenyzőkre, mivel mind Magyarország, mind Ukrajna az első elődöntőben szerepel, így Önök is támogathatják kedvencüket. A kárpátaljai magyaroknak lehetőségük van rá, hogy támogassák a magyar versenyzőt, sőt akár a döntőbe is bejuttassák Kállay-Saunders Andrást. A magyar jelölt személyesen is eljött Kárpátaljára egy koncert erejéig, és elmondta, számít az itteni magyarok szavazataira. A voksolásra mindössze 15 perc áll rendelkezésre, miután az összes versenyző előadta produkcióját. Saját országának versenyzőjére senki nem szavazhat!

Ukrajnából a 7888 –as SMS számon lehet szavazni, melyben el kell küldeni a versenyző kétjegyű kódját. Kállay-Saunders András kódja a 16-os.

Aki az ukrán versenyzőt szeretné támogatni, az csak külföldi telefonszámról teheti meg. Marija Jaremcsuk kódja a 09-es.
Egy telefonszámról maximum 20 üzenet küldhető. Egy SMS ára 3,9 hrivnya.
Fogjanak össze a kárpátaljai magyarok, szavazzon Ön is Kállay-Saunders Andrásra!
Kárpátalja.ma