Családi sportfesztivál Tiszaújhelyben

A Tiszaújhelyi Görögkatolikus Egyházközség, a helyi könyvtár és a kijevi „Ajándékozz reményt” alapítvány közös szervezésében családi sportnapot rendeztek az elmúlt hétvégén Tiszaújhelyben.
A kijevi szervezettel Molnár Melinda tiszaújhelyi könyvtáros vette fel a kapcsolatot, melynek eredményeként először karácsony előtt jártak az alapítvány munkatársai a Tisza menti településen, s akkor ajándékokkal kedveskedtek a helyi gyermekeknek.sportfest1
Most közös sportrendezvényt szerveztek a helyi és környékbeli családok számára. A vasárnapi program Szent Liturgiával vette kezdetét, majd a helyi parókia udvarán gyülekeztek az érdeklődő felnőttek és gyerekek. A himnuszok eléneklése után a sportolás jegyében valamennyi résztvevő végigfutotta a parókia melletti utcában kijelölt távot, majd igazi ugrálós, játékos, vidám délután következett. Ugrálóvár, trambulin, kézműves asztal, társasjátékok, lufihajtogatás, motoros bemutató, körhinta, jelmezek, kötélhúzás, ajándéksorsolás és még számos szórakozási lehetőség állt a jelenlévők rendelkezésére. A sportnap több mint 200 résztvevője között nemcsak helyiek voltak, a Nagyszőlősi járás számos településéről (Karácsfalva, Tiszaújlak, Nagyszőlős, Batár…) érkeztek a kikapcsolódni vágyó felnőttek és gyerekek. Május első vasárnapja lévén a program anyák napi műsorral zárult a helyi kultúrház szervezésében.
A szervezők hagyományt szeretnének teremteni a sportfesztivál megszervezéséből, így jövő májusban is Tiszaújhelyre várják a családokat.

Marosi Anita
Kárpátalja.ma