Miért kellene hallgatnia Orbánnak?

Orbán Viktor minapi nyilatkozatai a kárpátaljai magyarság jogairól és autonómiájáról igen komoly visszhangot váltottak ki Ukrajnában.

Holott a magyar miniszterelnök nem tett egyebet, mint hogy harmadik kormánya külpolitikájáról szólva kormányfővé történt megválasztása alkalmából egyebek mellett összefoglalta mindazt, amit Magyarország Ukrajna és a kárpátaljai magyarság vonatkozásában az előző négy évben is képviselt. Amikor később kijevi részről megpróbálták számon kérni rajta kijelentéseit, több fórumon is megerősítette az álláspontját, hiszen semmi olyat nem mondott, amit az ukrán fél korábban ne hallott volna a magyar féltől, vagy ami ne lenne jogos elvárás egy demokráciát építő országgal szemben – vagyis nem volt miért elnézést kérnie. Ukrajnában ezt nyilvánvalóan másként látják.

A Zakarpattya Online május 17-én ismertette az ukrán külügyminisztérium nyilatkozatát „Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke kijelentései kapcsán, amely hangsúlyozza, hogy Ukrajnában »csalódottan« fogadták Orbán Viktor következetes kijelentéseinek sorát, melyek az elmúlt napokban láttak napvilágot az ukrajnai magyar nemzeti kisebbség jogai védelmének és garantálásának szuverén formáit illetően, többek között a kettős állampolgárság és az »autonómiára« vonatkozó »kollektív jogok« kontextusában, mely utóbbi tág értelmezése teret enged a spekulációknak.”

„Mint a Külügyminisztériumban rámutattak, a kettős állampolgárság elve ellentmond Ukrajna Alkotmányának és törvényeinek. Az Európai Tanács keretegyezménye a nemzeti kisebbségek védelméről, amelynek mindkét ország részese, nem kollektív jogokat biztosít a kisebbségeknek, hanem egyéni jogokat az azokhoz tartozó személyeknek.

Ugyanakkor a magyar kisebbség Ukrajna területén széleskörű kulturális és oktatási jogokkal rendelkezik. Erről tanúskodik egyebek mellett a több mint 100 magyar iskola és az a tény, hogy a Kárpátaljai Magyarok Egyesületének elnöke egyúttal a Kárpátaljai Megyei Állami Adminisztráció elnökének első helyettese. A magyar közösség jogai védettek Ukrajnában és a jövőben is védve lesznek a nemzeti és európai szabványoknak megfelelően” – áll a cikkben. Bizonyára észrevették, hogy a fenti idézet egy sor mulatságos tárgyi tévedést tartalmaz. Nem létezik ugyanis semmiféle Kárpátaljai Magyarok Egyesülete, amelynek elnöke így nem is lehet a megyei adminisztráció elnökének helyettese. Ha Kijevben ezzel nincsenek tisztában, az nemcsak a külügy munkatársait minősíti, de érzékelteti, mekkora becsben tarthatnak bennünket, ha még azt sem képesek megjegyezni, hogy a magyarok politikai érdekvédelmi szervezetét Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetségnek hívják, annak elnöke, Brenzovics László pedig a Kárpátaljai Megyei Tanács alelnöke.

„A nyilvánosságra került szavak sem nem helyénvalók, sem nem relevánsak, különösen az Orosz Föderáció Ukrajna elleni agressziója, a kremli vezetés országunk átszabására, a nemzeti béke és egyetértés aláásására irányuló következetes törekvései idején. Európai demokráciáink számára nem tekinthetők elfogadhatóaknak azok a tézisek sem, amelyek az értékek, valamint a nemzetközi béke és biztonság kérdéseit alárendelik az Oroszországgal való úgynevezett »kölcsönösen előnyös együttműködés« ügyének. Ma rendkívül fontos minden európai ország stratégiai egysége a Kreml agressziója jelentette veszéllyel szemben. Az egység megbomlása megjósolhatatlan politikai, gazdasági és biztonsági következményekkel jár a régió kivétel nélkül valamennyi országa számára. Felszólítjuk magyar partnereinket, tegyenek meg mindent annak érdekében, hogy kapcsolataink ne váljanak Oroszország propagandakampányának részévé és túszává. Meggyőződésünk, hogy az ukrán–magyar baráti kapcsolatok sokéves tapasztalata többet nyom a latban bármilyen tökéletes politikai retorikánál” – idézi az ukrán külügy nyilatkozatát a Zakarpattya Online.

A mukachevo.net beszámolójában arra tér ki, hogy az ukrán és az európai tömegtájékoztatási eszközök több mint egy héten át „ragozták” az ukrajnai magyarok autonómiájának témáját, amit Orbán Viktor parlamenti kijelentésének „szabad fordítása” váltott ki. Ez a félmondat közvetett elismerése annak, hogy az egész „skandalumot” egy felületes fordítás válthatta ki, de aligha várhatunk ezért bárkitől bocsánatkérést. Már csak azért sem, mert úgy tűnik, sokan szinte vágynak rá, hogy felháborodhassanak a magyar megnyilvánulásokon.

A Karpatnews ungvári portál például az lb.ua cikkét közölte vasárnap „Milyen következményekkel járhat Kárpátalja magyar szomszédjának politikai aktivitása?” címmel, amely már a bevezetőben nyilvánvalóvá teszi a szerző hozzáállását: „Elemezve a magyar fél jelenlegi retorikáját nehéz nem észrevenni a sok hasonlóságot az orosz retorikával, amelyet a megszállás aktív fázisának előestéjén hallhattunk….”

Korábbi elemzésekhez hasonlóan ez az írás is igyekszik összekapcsolni a magyar kormányzati megnyilvánulásokat a magyarországi radikálisokéval: „Még nem érkeztek feledésbe merülni annak a Krím megszállását támogató »sziporkázó« ukránellenes nyilatkozatnak a fő tézisei, mely a PACE (az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése – a szerk.) ülésén hangzott el Magyarország küldötte, Gaudi Tamás (Jobbik – a szerk.) részéről, amikor e héten Magyarország miniszterelnöke a geopolitikai ambíciók és kívánságok soros adagjával »vigasztalta« meg az ukránokat. Ezek az ambíciók immár hagyományosan a »kárpátaljai kérdést« érintették, amely, mint kiderült, nemcsak a magyar szélsőjobboldaliakat, hanem a hivatalos Budapestet is nyugtalanítja.”

Anélkül, hogy belemennénk a Budapest és Moszkva közötti vélt vagy valós párhuzamok és kapcsolatok részletes taglalásába, ami a cikk gerincét alkotja, e helyütt csupán két magyar szempontból fontos, s az ukrajnai sajtó zömére szintén jellemző körülményre hívnám fel a figyelmet. Az egyik, hogy a cikk ugyanolyan nagyképűen és felháborodottan utasítja vissza az ukrán nemzetiségi politikát érintő észrevételeket, akárcsak korábban, a kijevi Majdan előtt. Mintha időközben nem robbant volna ki az országban súlyos belpolitikai válság, melynek egyik okozója éppen az volt, hogy az ukrán politika s a társadalom egésze nem volt képes kezelni egy „kisebbség”, az oroszajkú lakosság problémáját.

Íme egy kis ízelítő a fennhéjázó stílusból Magyarország vonatkozásában: „Már másnap (Orbán parlamenti beiktatási beszédét követően – a szerk.) a magyar Külügyminisztérium kénytelen volt magyarázkodni és azt állítani a fordítás nehézségeire hivatkozva, hogy a miniszterelnök nem kifejezetten területi autonómiára gondolt. Ezzel együtt Martonyi János, Magyarország külügyminisztere nem is igyekezett elsimítani a kormányfő által ezen felül mondottakat. Pedig van mit elsimítani. A diplomáciai arrogancia megnyilvánulása, amikor egy ország vezetője megengedi magának, hogy egyoldalúan az Alkotmány módosításának szükségességéről beszéljen a szomszédos szuverén országban, márpedig a kettős állampolgárság bevezetése Ukrajna állampolgárai számára ilyen változásokat igényel. Az utóbbi időben Vlagyimir Putyin engedett meg magának hasonló trükköket, igyekezvén elmondani az ukránoknak, miként és mikor volna érdemes választásokat, referendumot tartani, kit kellene megválasztani stb.”

A másik kérdés, amiben a cikkből ítélve semmiféle változás nem tapasztalható Ukrajnában a korábbiakhoz képest, az a kárpátaljai magyarság helyzetének megítélése. Íme egy újabb idézet az lb.ua-ból: „Visszatérve a jelenlegi ukrán–magyar reáliákhoz és a helyzethez, amelyben Kárpátalja magyar közössége leledzik, meg kell jegyezni, hogy Orbán Viktor miniszterelnök aggodalma és félelmei teljesen alaptalanok.

Hiszen jelen helyzet szerint azokon a helyeken, ahol a magyarság egy tömbben él, de facto már rég érvényesülnek az Orbán Viktor által szorgalmazott jogok. A megyében valamennyi szinten fejlett oktatási hálózat működik, amelyekben magyar nyelven folyik az oktatás, a helyi megyei televízió műsorok egész ciklusát állítja elő és sugározza magyar nyelven, jelentős könyvtári gyűjtemények vannak, a települések neveit lefordítják – ezen intézkedések nagyobbik hányadát az ukrán költségvetésből finanszírozzák. Egy egész sor magyarnyelvű kiadványt nyomtatnak. Sok helyi tanácson látható az ukrán zászló a magyar mellett, az ünnepi rendezvényeken pedig hallható, amint egymás után elhangzik a magyar és az ukrán himnusz – ez itt teljességgel megszokott jelenség.”

Meglehet, ha az ember először hallja ezt a rengeteg jogot és lehetőséget, amit a szerző felsorol, Kárpátalja a nemzetiségek valóságos paradicsomának tűnhet. Szinte nem is értjük, miért nem akarnak tőlünk tanulni a tiroliak vagy a finnek… Az itt élők azonban pontosan tudják, hogy ez az elbűvölő helyzetkép mennyire felszínes, és milyen távol áll az igazságtól.

Elég, ha az oktatás területén nézünk az idilli díszletek mögé: a magyar diákok nem tehetnek emelt szintű érettségit anyanyelvükön és anyanyelvükből; a megye hat magyar tannyelvű gimnáziumából és líceumából csupán kettő állami fenntartású, a többiek még a diákok után járó állami támogatást sem kaphatják meg; az ukrán nyelv elsajátítása arra alkalmatlan programok és tankönyvek alapján, jelentős részben képzetlen pedagógusok bevonásával folyik; kevés a magyar tankönyv és segédanyag. De ami a lényeg: a magyar tannyelvű oktatási intézmények teljes egészében alá vannak rendelve az országos tanügyi hatóságnak. Ezáltal nemcsak hogy szó nincs semmiféle autonómiáról vagy önrendelkezésről, de közösségünknek folyamatosan védekeznie kell az újabb és újabb ukránosítási törekvésekkel szemben, amelyek az elmúlt években már rengeteg kárt okoztak vidékünkön.

Hasonlóan vigasztalan kép rajzolódik ki a kisebbségi lét szinte valamennyi területén. Gondoljunk csak arra, miként szabdalták szét az elmúlt évtizedben a magyar többségű egyéni parlamenti választókörzetet Kárpátalján, miközben egyfolytában azt hallottuk, hogy bezzeg kedvünkre énekelhetünk és táncolhatunk, hiszen minden jogunk adott. Most tehát, amikor Ukrajnának szembe kell néznie az elodázhatatlan reformokkal, jogos a kérdés: mit szándékoznak tenni az ország vezetői a kárpátaljai magyarság helyzetének rendezése érdekében?

Orbán Viktornak, aki felvetette ezt a kérdést, mindenekelőtt azt vetik a szemére, hogy valahányszor autonómiát és kisebbségi jogokat emleget, Oroszország malmára hajtja a vizet. Kijev szerint a magyar kormányfőnek ilyenkor hallgatnia illene, méltányolni Ukrajna nehéz helyzetét. De vajon megoldódnak a gondjaink, ha Budapest hallgat? Az idézett cikkekből láthattuk, hogy az ukrán külügy és a sajtó szerint a kárpátaljai magyarság számára minden feltétel és jog adott, vagyis eszük ágában sincs párbeszédet kezdeni a jövőről, holott a magyarok esetében ez ugyanolyan indokolt volna, mint mondjuk az ukrajnai oroszok esetében. Húsz év gyakorlatilag folyamatos jogvesztés után azt sem vetheti senki a kárpátaljai magyarok – vagy éppen az érdekükben szóló Budapest – szemére, hogy különösebben türelmetlenek volnának a kijevi vezetéssel szemben.

Sajnos a kárpátaljai magyarság jelenleg szinte ugyanazt a mély gyanakvást és lekezelést érzékeli az ukrán társadalom egy jelentős hányada részéről, amely a válság kirobbanása előtt jellemezte hosszú éveken keresztül a megyei és az ukrajnai közhangulatot. Jó esetben nyűg vagyunk az ukránság nyakán, rosszesetben az ország külső ellenségeinek ötödik hadoszlopaként kezelnek.

Ha túl akarunk lépni a holtponton, mindenekelőtt el kell fogadnunk, hogy párbeszédre van szükség, méghozzá az egyenlő felek párbeszédére, amely megalapozhatja a kárpátaljai magyar közösség, egész Kárpátalja jövőjét. Ezzel mellesleg az orosz média vitorlájából is ki lehetne fogni a szelet.