Nem sikerült utolérnie a Kárpátinak a Halicsankát

A Szuperligából toronymagasan kiemelkedő két együttes, a Kárpáti és a Halicsanka csapott össze Ungváron az ukrán női kézilabda-bajnokság második etapja zárásaként.
Kezilabda

A bajnoki cím szempontjából kulcsfontosságú volt a rangadó, hiszen a játéknap előtt a tabellát a lvivi lányok vezették, egyetlen ponttal megelőzve a Kárpátit, így az a csapat, amelyik a hétvégén mindkét mérkőzést meg tudja nyerni, hatalmas lépést tehet az aranyérem megszerzése felé.
Ez a tét aztán rányomta a bélyegét a pénteki találkozó első félidejének színvonalára, a játékosok mindkét oldalon a megszokottnál több technikai hibával játszottak, sőt, még a hétméteresek értékesítésével is akadtak gondjaik az együtteseknek. Bár az összecsapás elejét kicsit idegesen kezdte a Kárpáti, a folytatásban nagy erőfeszítések árán mégis sikerült utolérnie ellenfelét. Az öltözőbe végül 10:10-es döntetlennel vonultak a csapatok. A második félidőre alaposan összeszedték magukat a házigazdák. Borisz Petrovszkij tanítványai mind támadásban, mind pedig védekezésben felülmúlták ellenfelüket. A Kárpáti második félidei remek teljesítményének köszönhetően Szemaly, Kot és Lebegyeva vezérletével 21:18-ra megnyerte a találkozót.
A szombati visszavágó hasonlóan kiélezett küzdelmet és nagy csatát hozott, mint az előző napi mérkőzés. Az első félidőben gyakorlatilag fej-fej mellett haladtak a csapatok, csak a játékrész végét jelző dudaszó megszólalása előtt pár perccel sikerült kétgólos előnyre szert tennie a vendégeknek, így a hazai szurkolók nagy bánatára a szünetben 12:10-es lvivi vezetést mutatott az eredményjelző. A pihenőt követően még inkább kiéleződött a küzdelem, minden egyes labdáért öldöklő csata folyt a pályán. Jól mutatja ezt az is, hogy a második félóra alatt összesen csak tizenkét gól született. A találkozó hajrájára 14:14-nél utolérte ellenfelét a hazai gárda, azonban a vezetést már nem tudta átvenni, mivel a végjátékban jobban összpontosított Halicsanka. A vendég lviviek így végül 19:15-re megnyerték a találkozót és visszavették vezető helyüket a tabellán. A bajnokság előreláthatóan május 23-án a harmadik beutazásos etappal folyatódik.
A bajnokságot 30 ponttal a Halicsanka vezeti a 29 pontos Kárpáti és a 21 egységet gyűjtő Dnyiprjanka előtt.
Kárpátalja.ma