Bolíviában már tízéves koruktól dolgozhatnak a gyermekek
Már tízéves kortól önállóan dolgozhatnak Bolíviában a nagy szegénységben élő családok gyermekei egy új törvény szerint, amelyet helyi idő szerint csütörtökön írt alá Álvaro García alelnök.
A jogszabály súlyos aggodalmat keltett a gyerekjogok védelmezőinek körében.
Az új törvény általánosságban 14 éves kortól teszi lehetővé a munkavállalást, összhangban a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) ajánlásával, de tesz két kivételt is. Tizenkét éves kortól a gyermekek saját szerződéssel önálló munkavállalóként is dolgozhatnak, ha mellette folytatják az iskolát is. Tízéves kortól pedig szülői felügyelet mellett vállalhatnak munkát, ha nem hagyják abba a tanulást. Feltétel, hogy a kiskorú saját akarata szerint is dolgozni akarjon, szülei beleegyezzenek, a helyi gyermekvédelmi hatóság és a munkaügyi tárca is hozzájáruljon, és – szintén a gyermekvédők – megállapítsák, hogy szegény, a gyermekmunkára rászoruló családról van szó.
A törvényt kihirdető García alelnök azt mondta hogy a jogszabály szövegét nehéz volt megfogalmazni a gyerekjogokról szóló nemzetközi egyezmények miatt (amelyeket La Paz is aláírt), de „tekintettel kellett lenni a bolíviai realitásra is”.
García azt bizonygatta, hogy a kormány célja felszámolni a nincstelenséget Latin-Amerika legszegényebbnek tartott államában. Hivatalos adatok szerint az ország lakosságának húsz százaléka tekinthető mélyszegénységben élőnek, de a hatóságok a szegény kategóriába tartozónak tekintik a népesség felét.
A gyermekek jogait védők széles köre – beleértve a Nemzetközi Munkaügyi Szervezetet (ILO) is – vizsgálatot sürget annak megállapítására, hogy Bolívia megsértette-e a nemzetközi egyezményeket, amelyek betartására pedig kötelezettséget vállalt.
A Human Rights Watch nevű jogvédő szervezet illetékes igazgatója úgy vélte, hogy Bolívia a világ többi részével ellentétes irányba lépett. Lehet, hogy a gazdasági nehézségekre rövid távon megoldásnak tűnik a gyermekmunka, valójában viszont az éppen a szegénység egyik oka – hangoztatta Jo Becker. Kifejtette, hogy aki gyermekmunkásként kezdi, az legtöbbször csak alacsony képzettségig jut, és így a jövedelme is kevés lesz. Hozzátette, hogy később ezek az emberek valószínűleg saját gyermekeiket is dolgozni küldik, így a szegénység spirálja tovább súlyosbodik.
Bolíviában egy 2010-es nemzetközi statisztika szerint 850 ezer 7-15 éves gyermek- vagy serdülőkorú fiatal dolgozik.
Az új törvény tiltja a gyerekmunkát a bányászatban, akárcsak a cukornádaratásnál, és nem engedi a téglagyári vagy a kórházi munkát sem.
A tízmilliós országban 2006 óta Evo Morales elnök szocialista pártja kormányoz. Az ajmara indián származású Morales – aki baloldali radikálisként és a dél-amerikai őslakos identitás egyik fő szószólójaként ismert – annak idején maga is végzett gyermekmunkát lámapásztorként – emlékeztetett a kiskorúak alkalmazását ellenőrző szervezet egyik illetékese.
Forrás: hirado.hu