Ingyen látogathatják a beregszászi termálfürdőt a város lakosai
Hétfőn a beregszászi polgárok ingyen vehették igénybe a termálfürdő szolgáltatásait.
A fürdő vezetősége úgy döntött, hogy a jövőben rendszeresen, hetente rendezi meg az akciót. Mindehhez csupán a látogató személyigazolványa szükséges, amelyben szerepel a beregszászi lakhelyet igazoló pecsét, mert ez alapján állítják ki a látogatásra jogosító bérletet. A kedvező döntést a sport- és szabadidőközpont vezetősége a beregszásziak támogatásáért érzett hálából hozta.
– A fürdő korábbi vezetői megpróbáltak erővel hozzájutni az ingatlan tulajdonjogához annak ellenére, hogy annak megszegése miatt a bérleti szerződést már felbontották. Csak a beregszásziak, a sportolók, és az itt edző gyerekek szüleinek segítségével sikerült továbbra is üzemeltetni a központot, amely elsősorban a beregszásziakért működik majd a jövőben – nyilatkozta Valerij Borovszkij, a szabadidő- és sportcentrum igazgatóhelyettese.
A beregszászi lakosok már két hónapja 50 százalékos kedvezménnyel látogathatják a fürdőt, ehhez elegendő bérletet váltani a könyvelőségen. Az ilyen bérlettel rendelkezők ezentúl heti egy alkalommal ingyenesen vehetik igénybe a termálvizes fürdő szolgáltatásait. Engedményeket élveznek a gyerekek, nyugdíjasok is, a fogyatékkal élők számára a belépés díjtalan.
A beregszászi Zakarpattya sport- és szabadidőközpontnak egymillió hrivnyát meghaladó adóssága van. Ebből az elmúlt hónapokban 400 ezer hrivnyát sikerült visszafizetnie az új vezetőségnek.
A mukachevo.net nyomán.
A mukachevo.net nyomán.