Huszonöt éves a ferences misszió Kárpátalján

1989. július 26-án érkezett meg Majnek Antal Nagyszőlősre, majd néhány nap múlva követték őt Zatykó László és Radics Dávid. Az első ferencesek július 25-én, 17 órakor adnak hálát a nagyszőlősi plébániatemplomban az elmúlt huszonöt év kegyelmeiért – tájékoztatott a Ferences Sajtóközpont.

Majnek Antal, aki néhány évvel később munkácsi püspök lett, így emlékezik a megérkezésre: „Amikor a csapi határátkelőnél a vonat lassan, nagyon lassan ment át a Tisza fölött, elmerengtem azon, hogy néhány éve itt kajakoztam gimnazistáimmal, és a magyar határőrök óva intettek: ne menjünk közel a határhoz, mert a szovjet katonák ránk lőhetnek. Soha nem gondoltam volna, hogy egyszer belépek ebbe a zárt világba.”

A későbbi püspök első meglepetése az volt, hogy a széles nyomtávú, Munkácsra tartó vonaton az emberek jó része magyarul beszélt. A városhoz közeledve megpillantotta a dombra épült gyönyörű várat. Az állomáson feltűnt számára, hogy az emberek ruházata régies, mintha a húsz évvel azelőtti Magyarországon járna. A belvárosban keresni kezdte a Kommunista utca 4.-et, ahol az elöregedett kárpátaljai papság vezetője lakott. Orosz nyelvű kérdéseire magyarul kapott választ a járókelőktől.

Csáti József vikárius nagy örömmel fogadta, és ő javasolta, hogy az Esztergomból érkező ferencesek Nagyszőlősön telepedjenek le, ahol a rendnek ötszáz éves múltja van. Másnap el is vitték Majnek Antalt Nagyszőlősre, ahol találkozott néhány hívővel, és megkérte őket, hogy találjanak alkalmas házat, ahol ideiglenesen lakhatnának hárman, szerzetesek.

Első szentmiséjüket a nagyszőlősi temetőkápolnában tartották, mert a nagytemplomot ugyan már egy évvel korábban visszaadták az Egyháznak, de még javában tisztították, festették; a régi ferences templomban pedig még ateista múzeum működött. A temetőkápolna a katakombák világára emlékeztetett. Az Egyház talán épp Nagyszőlősön volt leginkább megalázva a kommunista évtizedekben, hiszen a görögkatolikus egyház betiltása mellett a római katolikus egyháznak is elvették mindkét templomát.

Az emberek nagy szeretettel és örömmel fogadták a ferenceseket. Rögtön nagy igény támadt keresztelésekre, esküvőkre, temetésekre. Az első évben temették el az utolsó nagyszőlősi papot, Hasák tisztelendő urat, aki már évek óta fekvőbeteg volt.

Majnek atya első útja Nagyszőlősről Husztra, majd Viskre vezetett. Mindkét helyen kellemes meglepetés érte: a szentmise időpontja előtt fél órával érkezett, de annyi gyónó várt rá, hogy a mise után is gyóntatott még két órát. Bustyaháza, Técső és Kerekhegy is a körzetéhez tartozott, az utóbbi település Szőlőstől nyolcvan kilométerre fekszik, úttalan utakon lehet csak megközelíteni. Itt tapasztalta a legnagyobb örömet, hiszen ide korábban csak kéthavonta egyszer jutott el pap, a ferencesek révén viszont sokkal gyakrabban vehettek részt a hívek szentmisén.

Kellemes meglepetés volt az is a ferencesek számára, hogy a kommunista időkben kialakult tartós paphiány miatt az emberek nagyon önállóak lettek, megtanultak gondoskodni egymásról és megmaradt templomaikról, temetőkápolnáikról. Mindenhol voltak imakörök, kántorok, előénekesek. Ez a kialakult rendszer nagyon megkönnyítette a misszionáriusok munkáját az első években, hiszen mindhárom magyar ferencesnek volt négy-öt települése amellett, hogy ellátták Nagyszőlőst.

Így kezdődött. A kárpátaljai misszió az elmúlt negyedszázadban időről időre cserélődő, Magyarországról érkező ferencesek révén egyre sokrétűbb lelkipásztori, karitatív és ifjúságnevelő munkát tud végezni, és ami szintén fontos, a helyi fiatalok szép számban választották a papi és szerzetesi hivatást a ferences atyák példája nyomán. Van tehát miért hálát adniuk az „első fecskéknek”: Majnek Antal püspöknek, Radics Dávid és Zatykó László atyáknak július 25-én a nagyszőlősi templomban.