Az Irka régi és új arca… Beszélgetés Punykó Máriával

– Hogyan, kinek az ötlete alapján született meg az Irka?

– Sokszor, sok helyütt beszéltem az indulásról, pedig Kovács Vilmost idézve tudjuk, hogy „kezdet nincs, csak folytatás van„. S hála Istennek, az Irkának van folytatása.

A Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség (KMPSZ) elnökségében merült fel a gyermeklap szükségessége, Orosz Ildikó és Bagu Balázs volt a szorgalmazója. Én Balázstól értesültem a tervről. Ildikó két hét határidőt adott a szerkesztőjelölteknek, köztük nekem, hogy nyújtsuk be pályázatunkat. Semmilyen gyermeklapszerkesztői múltam nem volt, hacsak az nem, hogy nagy szeretettel cserélgettem az anyagokat a Beregújfalui Általános Iskola irodalmi körének Napraforgó című faliújságjában. Igazi fényes szelek fújtak a lelkünkben a ’90-es évek elején, a szakértelmet helyettesítette a szenvedély, a szeretet, a tenni akarás. Csupa vibrálás, lobogás volt akkor az életünk.

– Miért épp ezt a nevet választották?

– Akkoriban szülőföldünkön számos új folyóirat látott napvilágot – s hogy, hogy nem – de nevük valamilyen hangszer volt: Hatodik Síp, Pánsíp, Tárogató. Játszottam a gondolattal, hogy csatlakozzunk, s legyünk Pásztorsíp, Tilinkó, Fűzfasíp, de senkinek nem tetszett, nekem sem. Egy alkalommal öten próbáltunk nevet találni: Orosz Ildikó, Berniczky Éva, Balla D. Károly, Penckófer János és én. Órák teltek el, s mi mindent elvetettünk. Balla D. szájából hangzott el: „Irka?” És mindnyájan rábólintottunk.

– Milyen céllal indították útjára az újságot?

– A cél egyértelmű volt: olvasóvá nevelés, anyanyelvápolás, ismeretközlés, értékközvetítés. Értékes olvasnivalót szerettünk volna a gyerekek kezébe adni, mivel a Szovjetunió széthullása után a rubelelszámolás megszűntével a Magyarországon megjelenő Pajtást, Kisdobost, Dörmögő Dömötört a szülők már nem tudták megrendelni. Ezt az űrt akarta pótolni a KMPSZ.

– Kik tervezték meg a folyóirat tartalmi részét?

– A tartalmi rész az én elképzeléseimet tükrözte. Szépirodalmi gyermeklapnak szántam, később több ismeretterjesztő, foglalkoztató jellegű anyagot kínáltam az olvasóknak, ám a szépirodalom mindvégig prioritást élvezett.

Nem volt igazi nagybetűs szerkesztőség, eleinte én is sok más dologgal foglalkoztam; általában otthon, esténként, éjszakánként szerkesztettem a lapot. De mindig voltak, akik mellénk álltak: Bagu Balázs, Kacsur Gusztáv, Penckófer János, Weinrauch Katalin, Berniczky Éva, Nádasi Klára, Gabóda Éva, Olasz Tímea, akik munkájukkal segítették az Irkát. A felsorolás nem teljes, sok-sok név kívánkozik még ide. Rengeteg levelet kaptunk, s mivel idővel nem győztem a megválaszolásukat, először a Rákóczi-főiskola tanító szakos hallgatói segítettek, majd Kovács Erika lett a levelezési rovat vezetője.

– Jankovics Mária rajzai miképp kerültek összefüggésbe az Irkával?

–A már említett névadó ülés után találkoztunk Marikával, s felkértük az Irka illusztrálására. Munkakapcsolatunk mindvégig harmonikus volt. Neve örökre összeforrt a lappal. Ma is örülök annak, hogy akkor elvállalta. Amint annak is, hogy kedves tanítványa, Kulin Ágnes folytatja a munkáját.

– A magazin az eltelt húsz év alatt több sorozatot, rovatot is indított. Melyek voltak a legnépszerűbbek?

– Az évek során, még ha ez nem is mindig tűnt föl, számos alkalommal újult meg a tartalom. Új rovatok indultak, mások az érdeklődés hiánya miatt elhaltak. Például egy időben nagyon népszerű volt a Szív Szilvi rovat, később nem érkeztek ilyen levelek, így megszűnt. Ez történt az Aranyhal vagy a Bölcsőnk rovattal, ritkábban jelent meg az Irkafirka is, viszont új rovatok születtek, pl. az Irka-dobogó, ahol egy-egy sikeres kárpátaljai fiatallal ismerkedhet meg az olvasó. Vannak rovatok, melyek az első számtól kezdve töretlenül népszerűek: Versforgó, Meskete, Körbenéző, Mindenféle.

– Hogyan igazodott ez a korosztályok igényeihez?

–Mivel ez az egyetlen gyermeklapunk, úgy kellett szerkeszteni, hogy az óvodásoktól a kiskamaszokig minden korosztályhoz szóljon. Négy oldal – a Döngicsélő Gabóda Éva szerkesztésében – a legkisebbeké. Persze az sem árt, ha a szülő, a pedagógus is talál benne olvasnivalót…

– Hogyan tudták megőrizni ennyi éven keresztül a folyóirat népszerűségét?

– Megőriztük? Akkor abban az elhivatottság, a lelkesedés, a hit segített. No és persze a támogatóink, akik lehetővé tették, hogy megjelenjen a lap.

– Az Irka nyári táborokat, karácsonyi ünnepségeket is szervezett. Beszélne nekünk ezekről?

– Az Irkának az első perctől kezdve voltak ún. járulékos rendezvényei: gyermeknap, karácsony, szülinap, szavalóversenyek, táborok. Az Irka-tábort pl. a szórványvidéken élő gyerekek számára hoztuk létre, hisz ők a tömbmagyarságban élőknek a kisebbsége, törődnünk kell velük. A tábort a pedagógusszövetség a főiskolások segítségével szervezi. A hallgatók nyári szakmai gyakorlatként foglalkoznak a gyerekekkel. Számos szórványtelepülésen szerveztünk egyhetes táborokat Kőrösmezőtől Szolyváig. A többi rendezvényünk színhelye Beregszász volt.

– A legutóbbi karácsonyi megemlékezés után átadta a stafétát az új főszerkesztőnek. Miért döntött így?

– Nem én döntöttem, hanem az idő. Az ember egy ideig legyint a mind sűrűbben jelentkező ősz hajszálakra, s teszi a dolgát. Hisz a lelkünk nem öregszik a testünkkel! Ám végül csak be kell látnia, hogy elérkezett az idő, s ha úgy érzi, belehal, akkor is abba kell hagynia, teret kell adnia a fiataloknak.

Nem volt könnyű úgy ébrednem, hogy nincs dolgom…

Szép évek voltak. A hozzám közelállók tudják, hogy nekem mindenről egy verssor jut eszembe. Miért lenne ez a beszélgetés kivétel? „Mint a Montblanc csúcsán a jég,/Minek nem árt se fagy, se szél…” Az én Irkás húsz évem is számomra örök.