Ferenc pápa: Az evangélium újdonsága ellenségeink szeretete

Csak irgalmas szívvel követhetjük igazán Jézust – hangsúlyozta Ferenc pápa szeptember 11-én, csütörtökön a Szent Márta-házban bemutatott reggeli szentmisén.

Homíliájában a Szentatya ismételten leszögezte, hogy a keresztény élet „nem önreferenciális élet”, hanem teljes egészében önzés nélküli ajándék, egészen a végsőkig. Csak így válik lehetővé, hogy szeressük ellenségeinket, amint ezt az Úr kéri tőlünk.

Szeressétek ellenségeiteket! – Ferenc pápa homíliájában Lukács evangéliumának ahhoz a szakaszához (Lk 6,27–39) fűzte gondolatait, amelyben az Úr megjelöli a határtalan szeretet útját. Jézus azt kéri tőlünk, hogy imádkozzunk azokért, akik rosszul bánnak velünk. Hangsúlyozta az Úr által használt igéket: „Szeressetek, tegyetek jót, mondjatok áldást, imádkozzatok, és ne utasítsatok el [senkit]”. Ez az újdonsága az evangéliumnak: adjuk oda önmagunkat, szívünket éppen azoknak, akik nem szeretnek bennünket, akik rosszat tesznek velünk, akik az ellenségeink.

Jézus rámutat: nem érdem, ha azokat szeretjük, akik szeretnek bennünket, mert ezt teszik a bűnösök is. A keresztények azonban arra kaptak meghívást, hogy szeressék ellenségeiket: „Tegyetek jót, és kölcsönözzetek, anélkül hogy valamit is visszavárnátok. Akkor nagy lesz a jutalmatok.” A pápa szerint az evangélium újdonság. Nehéz újdonság, amit tovább kell vinnünk. Így követhetjük Jézust.

„De Atyám, én azt hiszem, hogy nem vagyok képes erre!” – vethetné fel valaki. – Ha te nem vagy rá képes, az a te problémád. Ez a keresztény élet útja. Ez az az út, amit Jézus tanít nekünk. – „És mit remélhetek?” – Menjetek Jézus útján, amely az irgalmasság útja; legyetek irgalmasok, amint a ti Atyátok is irgalmas. Csak irgalmas szívvel tehetjük mindazt, amit az Úr tanácsol nekünk. Egészen a végsőkig. A keresztény élet nem önreferenciális; olyan élet, amely kilép önmagából, és önmagát másoknak adja. Ajándék, szeretet és a szeretet nem zárkózik önmagába, nem önző: önmagát adja – mondta homíliájában a pápa.

Jézus azt kéri tőlünk, hogy legyünk irgalmasok, és ne ítélkezzünk. Hányszor tűnik úgy, mintha kineveztek volna minket mások ítélőbírójává? Pletykálunk, rosszat mondunk másokról, mindenkit megítélünk. Az Úr azonban ezt mondja: „Ne ítéljetek, hogy meg ne ítéljenek. El ne ítéljetek senkit, hogy titeket se ítéljenek el.” Végül azt kéri, hogy bocsássunk meg, és akkor nekünk is megbocsátanak. Mindennap, amikor a Miatyánkot imádkozzuk, ezt mondjuk: „Bocsásd meg vétkeinket, amint mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek.” Ha én nem bocsátok meg, hogyan kérhetem az Atyától, hogy bocsásson meg nekem? – tette fel a kérdést Ferenc pápa.

Ez a keresztény élet. „De Atyám, ez oktalanság!” – Igen. Hallottuk ezekben a napokban, hogy Szent Pál ugyanezt mondta: „Krisztus keresztjének oktalansága”, aminek semmi köze sincs a világ bölcsességéhez. „De Atyám, kereszténynek lenni bizonyos értelemben azt jelenti, hogy oktalanná kell válnunk?” Igen. Bizonyos értelemben, igen. Le kell mondanunk a világ ravaszságáról, hogy megtegyük mindazt, amit Jézus kér tőlünk, és ha számvetést végzünk, a fizetési mérleg kedvezőtlennek tűnik számunkra.

De ez Jézus útja: a nagylelkűség, a bőkezűség; önmagunk átadása mérték nélkül. Jézus ezért jött el a világra, és Ő így cselekedett: adott, megbocsátott, soha nem mondott rosszat senkiről, nem ítélkezett. Kereszténynek lenni nem egyszerű – ismerte el a pápa, és csak Isten kegyelmével válhatunk keresztényekké, nem saját erőnkből.

Mindennap el kell mondanunk ezt az imát: „Uram, add meg a kegyelmet, hogy jó keresztény legyek, mert egyedül nem vagyok rá képes.” Ez a mai evangéliumi szakasz első olvasásra megrémiszt, megijeszt. „De vegyük kezünkbe az evangéliumot, és másodszor, harmadszor, negyedszer is olvassuk el Szent Lukács hatodik fejezetét” – javasolja Ferenc pápa. – „Tegyük meg ezt; és kérjük az Úrtól a kegyelmet, hogy megértsük, mit jelent kereszténynek lenni, és kérjük azt a kegyelmet is, hogy tegyen minket kereszténnyé. Mert saját erőnkből nem vagyunk rá képesek.”