Clavis Keyboard – Egy kiváló magyar fejlesztés
Jakub János néhány nappal ezelőtt megkereste az Androbit.net szerkesztőségét azzal a céllal, hogy bemutassa legújabb fejlesztését, a Clavis Keyboardot.
Jakub János elhatározta, hogy újragondolja a tabletekre elérhető billentyűzetek koncepcióját, ráadásul mindezt úgy, hogy teljesen figyelmen kívül hagyja az okostelefon-felhasználók igényeit – írja az Androbit.net. Ez elsőre kicsit érdekesen hangzik, de összességében teljesen jogos a hozzáállás.
Az okostelefonok kijelzője ugyanis még fektetett állapotban sem elég széles a kényelmes gombelrendezéshez, ezért is vannak a hosszú gombnyomásos trükközések, betűkről számokra vagy speciális karakterekre váltás, és még sorolhatnánk azokat a kényelmetlen félmegoldásokat, amelyekkel egy telefon billentyűzetének használata közben találkozunk. Ezen a helyzeten talán még a Swype és a SwiftKey csúsztatós billentyűzetek tudnak érdemben segíteni.
Csakhogy a szövegbeviteli feladatokat ezek az aprócska kijelzőre szánt billentyűzetek látják el a tableteken is, ahol viszont már bőven lenne hely „normálisabb” megoldásnak. Erre a hatalmas területre alapozott János is az általa bemutatott Clavis Keyboard kifejlesztése során, amivel egy hagyományos számítógép-billentyűzetet és annak használatát igyekszik szimulálni, méghozzá meglehetősen profi szinten.
Az Androbit szerkesztőségében egy 7 hüvelykes tableten tesztelték, és figyelembe véve az elgépeléseket, valamint azok javításának idejét a különböző billentyűzettípusok esetében, a Clavis Keyboard a Swype/SwiftKey okostelefonos gépelési sebességét is bőven a földbe döngöli, a hagyományos tabletes gépelés sebességének pedig a sokszorosát érték el használatával.
A nyelvi problémák miatt sem kell aggódnunk, ugyanis választhatunk magyar QWERTZ, magyar QWERTY, német, amerikai angol, valamint brit angol kiosztás között.
Tovább javítja a munka hatékonyságát, hogy számos billentyűkombinációt használhatunk a szövegek szerkesztésére, valamint hogy saját gyorsbeillesztő kombinációkat definiálhatunk előre meghatározott szöveges tartalommal.
A Clavis Keyboard ingyenes és fizetős verzióban is elérhető. Az ingyenesben korlátozott funkcionalitást (csupán 300 alkalommal használható CTRL+A,C,X,V billentyűkombináció; kijelöléssel nem rendelhetünk szöveget gyorsbeillesztőhöz) és felugró, fizetős verzióra való ajánlást kapunk. A cikk írásának idején csupán 670 forintért beszerezhető professzionális verzióban viszont minden szolgáltatást megkapunk korlátozás nélkül.
Fontos még tudni, hogy a szoftver minimum Android 4.0-s operációs rendszert igényel futásához. Telepítés után nem jön létre indítóikon, aktiválását a Beállítások – Nyelv és bevitel menüpontban végezhetjük el. Az Androbit.net minden androidos tablettel rendelkező felhasználónak javasolja eme szoftver megvásárlását, az alapok szintjén vele azonos ingyenes verzió kipróbálása pedig – szerintük – egyenesen kötelező.
Hasonló cikkeket olvashat az Androbit.net oldalon.
Forrás: mno.hu