Elfogadták a daganatos betegek támogatásáról szóló programot Ungváron
Az Ungvári Városi Tanács végrehajtó bizottságának október 1-jei ülésén elfogadták a rosszindulatú daganatok diagnosztizálásának, kezelésének és megelőzésének 2015–2017-es évekre szóló programját.
A határozatot még az Ungvári Városi Tanácsnak is jóvá kell hagynia.
A dokumentum szerint a városi költségvetésben elkülönített 234,5 ezer hrivnyát a daganatos megbetegedések megelőzésével, korai felismerésével és hatékony kezelésével kapcsolatos intézkedésekre költik. További célként szerepel a halálozás csökkentése, a rák szövődményei következtében kialakult rokkantság megelőzése, az onkológiai betegek életminőségének javítása.
A program szerint 2016-ban 269,7 ezer hrivnyára, 2017-ben pedig 310,1 ezer hrivnyára lenne szükség.
A zakarpattya.net.ua nyomán.
