Megszakadt a Polena győzelmi sorozata Huszton
Szeptember 28-án a 16. forduló mérkőzései kerültek megrendezésre a kárpátaljai megyei labdarúgó-bajnokság felső osztályában. A hétvége rangadóján a bajnokságot utcahosszal vezető FC Polena a negyedik helyezett Obolony otthonában lépett pályára. A közel ezer néző előtt megrendezett találkozó elején rögtön nekiesett ellenfelének a huszti együttes, amely az első negyedóra alatt támadásait főként a jobb szélen és középen vezette vajmi kevés sikerrel. A folytatásban kicsit sikerült kijjebb jönnie a szorításból a Polenának, de a kapura továbbra is csak a házigazdák voltak veszélyesek. A 17. percben Roszoha lövésébe ért bele Béres, akiről a labda így a kapufára vágódott. Majd alig négy perc elteltével egy szélről középre adott labdát Horba lőtt nem sokkal a kapufa mellé. Három perc múlva ismét az Obolony előtt adódott esély a gólszerzésre, Horba újabb kísérlete azonban pár centivel célt tévesztett. A 40. percben góllá érett a „sörgyáriak” fölénye. Vurszta jobb oldali szöglete után Mikuják fejelt nyolc méterről a hálóba. A szünetig újabb említésre méltó esemény már nem történt, így 1:0-s hazai előnnyel vonultak az öltözőbe a csapatok.
A térfélcsere után magához ragadta az irányítást a szolyvai alakulat, de a helyzetek számát tekintve továbbra is a házigazdák álltak jobban. Az idő múlásával egyre inkább kitámadott a polenai együttes esélyt adva ezzel a hazai kontráknak. Az egyik ilyen gyors ellentámadás végén a 87. percben Roszoha megduplázta az Obolony előnyét, majd a 91. percben a soron következő huszti kontra zárásaként Brajer fejelt egy szélről középre ívelt labdát a vendégek hálójába beállítva ezzel a 3:0-s hazai győzelmet jelentő végeredményt.
A polenaiak közvetlen üldözői közül a dobogó második fokán álló FC Nagyszőlős a volóciak távolmaradása miatt játék nélkül gazdagodott három ponttal a játéknapon, míg a harmadik helyen álló FC Szerdnye hazai pályán kiütéses 8:0-s vereséget mért a 6. helyezett FC Borzsovára. A hétvége utolsó mérkőzésén az odahaza jól teljesítő DJFK Munkács sima 3:0-s győzelmet aratott az utolsó előtti helyezett Buzsora felett.
Az ifi csapatok eredményei:
FC Obolony Huszt – FC Polena 6:0,
DJFK Munkács– FC Ilosvai Buzsora 2:1,
FC Szerednye – FC Borzsova Dolha 6:0,
Nagyszőlősi FC – FC Kárpáti Volóc +/-.
A tabella felső osztály felnőtt:
№ Név /Mérkőzés/ GY /D /V /Pont
1 FC Polena 16 /13/ 1/ 2/ 40
2 Nagyszőlősi FC 16/ 8/ 5/ 3/ 29
3 FC Szerednye 16/ 8/ 4/ 4 /28
4 FC Obolony Huszt 16/ 9 /1 /6 /28
5 DJFK Munkács 16/ 5/ 3/ 8/ 18
6 FC Borzsava Dolha 16/ 3 /5/ 8/ 14
7 FC Ilosvai Buzsora 16 /3/ 4/ 9/ 13
8 FC Kárpáti Volóc 16/ 2 /3 /11/ 9
Tabella felső osztály ifi:
№ Név /Mérkőzés/ GY /D/ V/ Pont
1 FC Szerednye 16/ 12 /2/ 2/ 38
2 Nagyszőlősi FC 16/ 9 /5/ 2/ 32
3 DJFK Munkács 16 /9 /5/ 2/ 32
4 FC Obolony Huszt 16/ 8/ 6/ 2/ 30
5 FC Polena 16/ 5/ 2/ 9 /17
6 FC Ilosvai Buzsora 16/ 3/ 3/ 10/ 12
7 FC Borzsava Dolha 16/ 3/ 2 /11/ 11
8 FC Kárpáti Volóc 16 /1 /3/ 12/ 6
Kárpátalja.ma
