Görögkatolikus templombúcsú Makkosjánosiban
Istenszülő oltalma ünnepén, október elsején tartotta a Makkosjánosi Görögkatolikus Egyházközség templomának búcsúünnepét. A 11 órakor kezdődő Szent Liturgián a környező települések hívei, illetve a Beregszászi Gk. Esperesi Kerület papjai vettek részt. Szent beszédet Gajdos Attila forgolányi parókus mondott. Beszédében emlékeztette a jelenlévőket az ünnep eredetére, mely szerint a X. század elején, Bölcs Leó uralkodása idején, ellenség támadta meg Konstantinápolyt. A város lakói az Istenszülő tiszteletére épített templomba mentek imádkozni, hogy megmeneküljenek. Október elsején éjszaka az egyik hívőnek, Krisztusért balgatagságot gyakorló Andrásnak látomása volt: Szűz Máriát látta, amint bejön a templomba Keresztelő Szent János és Szent János apostol társaságában. Az Istenszülő az ambonhoz ment, térdre ereszkedett, hosszan imádkozott és közben sírt. Majd ugyanezt tette az oltár előtt is. Az imádság végén levette fejéről a kendőjét, s azt a jelenlévők fölé terítette, mintegy oltalom gyanánt. Innen ered az Istenszülő oltalma ünnepe, mely a XII. században honosodott meg a keresztény egyházban.
Gajdos Attila beszélt a mai világ veszélyeiről, az Ukrajnában uralkodó állapotokról – ilyenkor van leginkább szükségünk oltalomra.
A hagyományokhoz híven a Szent Liturgia végén Pocsai Vince helyi református lelkész is köszöntötte az egybegyűlteket.
A búcsúünnepség zászlós körmenettel, olajkenettel és szeretetlakomával ért véget.
„Szentséges Nagyasszonyunk, Istenszülő Szűz, fedezz be minket csodálatos védőlepleddel s őrizd meg országunkat és nemzetünket minden bajtól. És mint a blahernai templomban egykor a csodálandó Szent András látott, amint imádkoztál, terjeszd ki most, Asszonyunk, ránk is a te kegyelmedet.” (Fényének)
Marosi Anita
Kárpátalja.ma
