A paradicsom és a paprika őszi hajtatásáról

Az alábbiakban a paradicsom és a paprika esetleges őszi hajtatásáról olvashatnak. Őr Hidi László nagydobronyi gazdálkodó, a Terra Dei Alapítvány szaktanácsadója osztja meg nézeteit a témával kapcsolatban.

– Milyen érvek szólnak a paradicsom esetleges őszi hajtatása mellett?

– A paradicsom esetében is a fajtaválasztásból kell kiindulnunk, akárcsak az uborkánál. A tavaszi termesztés kapcsán volt már szó e rovat hasábjain arról, hogy a folyton növő fajták általában ellenállóbbak, folyamatosan teremnek, azaz egész nyáron szedhető róluk a termés. Alkalmazásuknak az az egyetlen hátulütője, hogy a szabadföldi paradicsom nyárközépi beérésétől az őszi hidegek jelentkezéséig csak igen nyomott áron lehet túladni a termésen. Éppen ezért elgondolkodtató, hogy van-e értelme, gazdaságos-e folyton növő fajtákat ültetni, s feltevődik a kérdés, nem kifizetődőbb-e kétszer egy évben féldeterminált fajtákat termeszteni. Az utóbbiakkal tavasszal viszonylag korán, már májusban, június elején nagy mennyiségű paradicsommal jelenhetünk meg a piacon, ahol az jó áron értékesíthető. Miután nyár közepére felszámoltuk ezt az első növényállományt, esetleg következhet egy őszi hajtatás, amely, ha minden jól megy, magas terméssel, s a nyári dömpingárnál magasabb bevétellel kecsegtet. Természetesen a gazdáknak a helyi adottságok függvényében mindig maguknak kell mérlegelniük ezeket a körülményeket, s dönteni az őszi hajtatás gazdaságosságáról.

– Mit kell tudnunk a paprikáról?

– Hasonló a helyzet a paprika esetében is, azzal a különbséggel, hogy amennyiben felkötözött, felfuttatott, metszett állományról van szó, azt nyáron nem számoljuk fel. Valahogyan átvészeljük a nyári időszakot, amikor olcsó a paprika, s mindent megteszünk annak érdekében, hogy egy jó kondícióban tartott növényállománnyal vágjunk neki az őszi hajtatásnak. Szeptember folyamán igyekszünk felnevelni a még nyáron berakódott termést, megvédeni azt az első fagyoktól, s azután körülbelül három héttel később értékesíteni a portékánkat, amikorra a piaci árak ismét a magasba szöknek. Jó taktika lehet, ha hagyjuk bepirulni a termést, azaz hagyjuk, hogy elérje a természetes érés állapotát.

Kárpátalja