Kárpátalja: Újraindul a muzsalyi aranybánya

Ettől az évtől kezdve Ukrajnában beindul az arany ipari termelése – jelentette ki Eduard Sztavickij, az Állami Földtani Szolgálat vezetője.

„Ukrajna mintegy 2,5-3 ezer tonna arannyal rendlekezik. Ezek a lelőhelyek számottevően a Kárpátokban (muzsalyi aranybánya) (400 tonna), a donyecki régióban (500 tonna), valamint a kirovográdi, dnyepropetrovszki és krími régióban vannak jelen. Már ebben az évben megpróbálunk hozzálátni a kitermeléshez” – tette hozzá.

Egyelőre két régióban kezdik el az aranytermelést – Nyugat-Ukrajnában, illetve a Kirovográdi területen. Sztavickij véleménye szerint Ukrajnának saját erejéből kellene fejleszteni aranytermelését, külföldi befektetőket minimális mértékben kell bevonzania – írja az Ua-reporter.com internetes hírportál.

Az aranytermelés önköltségi ára grammonként legfeljebb 150 hrivnyát fog kitenni. Egy gramm arany egyébként 400 hrivnyába kerül – jegyezte  meg. Sztavckij elmondta, hogy Ukrajna évente 5 tonna aranyat importál. Az aranybányászat beindításával pedig harmadára csökkenhetne az aranyimport.

KárpátInfo/Kitekintő