„Áldozatuk nem volt hiábavaló”

Több száz, az I. és a II. világháborúban elesett osztrák–magyar és magyar honvéd van eltemetve a Tatár-hágó lábánál, a kőrösmezői temetőben. A sírjaikat jelző betonkeresztek többsége az idő martalékává vált, és egyre többen temetkeztek rá a helyi temetőben lévő egykori katonasírokra. Magyarország Honvédelmi Minisztériumának anyagi támogatásával a Vigyázók Had- és Kultúrtörténeti Egyesület önkéntesei a minisztérium szakembereinek segítségével feltárták az egykori sírokat, majd kitisztították a terepet, és új keresztekre cserélték a régieket. A felújított katonatemetőt ünnepélyes keretek között szentelték újra október 29-én.

A temetőszentelésen a Vigyázók Had- és Kultúrtörténeti Egyesület önkéntesei mellett jelen volt a Honvédelmi Minisztérium (HM) küldöttsége Maruzs Roland alezredes vezetésével, Magyarország Beregszászi Konzulátusának képviseletében Szalipszki Endre főkonzul és Faragó László konzul, az Ungvári Főkonzulátus képviseletében pedig Vida László konzul, valamint dr. Brenzovics László, a KMKSZ elnöke, továbbá a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola képviseletében Csatáry György és Dobos Sándor, továbbá Eduard Zelinszki, Kőrösmező polgármestere és Franc Ignác, a KMKSZ Kőrösmezői Alapszervezetének elnöke és sokan a még ma is tíz százalékban magyarok lakta Kőrösmező lakosai közül.

Az ünnepség kezdetén Bíró András, a Vigyázók Egyesület kárpátaljai tagja elmondta, az I. világháború idején több száz magyar, osztrák és német nemzetiségű katonát hantoltak el a kőrösmezői temetőben. Közülük a mai napig 160 katona sírhelyét sikerült azonosítani. A II. világháborúban újabb hadisírok jelentek meg a régi keresztek mellett. Akkor legkevesebb 90 magyar honvédet kísértek a kőrösmezői temetőbe utolsó útjára.

A megemlékezés kezdetén a helyi magyar iskola tanára és egykori diákjai katonadalokat énekeltek.

Maruzs Roland alezredes, a HM Társadalmi Kapcsolatok és Háborús Kegyeleti Főosztályának osztályvezetője beszédében hangsúlyozta: „Az első világháború századik évfordulójának egyik legfontosabb üzenete, hogy nem felejthetjük el a hazáért hősi halált halt katonáinkat, és emlékük ápolását nemzeti ügyként kezeljük. A „nagy háború” centenáriuma alkalmából az egykori hadviselő országokban sorra megemlékeznek hőseikről, hiszen minden öntudatos nemzet számára természetes dolog, hogy az életüket áldozó katonáik emlékét tiszteli és ápolja. Ezért különösen fontos, hogy mi is megtegyük ezt, és a XX. század első világégésének centenáriumán megújuljanak a magyar hadisírok, katonatemetők és hősi emlékművek.” Maruzs alezredes emlékeztette a hallgatóságát, hogy az I. világháború idején a Magyar Királyság területéről besorozott 3 797 000 katona közül mintegy 661 ezer halt hősi halált, 743 ezer megsebesült és több mint 700 ezer esett hadifogságba – majd kijelentette: „Aki a háborúban leli a halálát, az a nemzetért hozta meg a legnagyobb áldozatot. Áldozatával jogot nyert az utódok hálás kegyeletére. Az a nemzet halottja.” Végül köszönetet mondott a Vigyázók Egyesület elnökének és önkénteseinek, a körösmezőieket pedig arra kérte, hogy vigyázzák meg a most felújított hősi parcellát, és halottak napján tegyenek le egy-egy mécsest az ott nyugvó hősi halottak emlékére.

Dr. Brenzovics László, a KMKSZ elnöke elmondta: „Idejövet a rádióban olyan híreket hallottam, hogy aknavetőkkel lövik egymást Kelet-Ukrajnában, ahol a mi fiaink is vannak. Láthatóan a világ vezetői még mindig nem értették meg, hogy a háború nem old meg semmit. Megfeledkeznek az egyik legfontosabb isteni parancsról, amely így szól: „Ne ölj!”

Azt hiszem, ha az I. világháború befejezése után megkérdezték volna annak kirobbantóit, az orosz cárt, a császárt, a királyokat, miért tették, nem tudtak volna rá válaszolni. Hiszen a világháború eredményeképpen a hatalmuk megszűnt, országaik szétestek, teljesen más rendszer jött létre. És mindezt úgy zárták le, hogy húsz évvel később az igazságtalan béke miatt megkezdődött a II. világháború. Ahol az egyszerű emberek újra óriási véráldozatot hoztak, és az eredménye a kommunizmusnak az Európában történt térnyerése lett. Nem az, amit a háború kirobbantói szerettek volna. Azok a hősök, akik áldozatot hoztak a világháborúkban, mert hittek Istenben, hazában, idegen célokért haltak meg. Az az értékrend, amelyben ők hittek, háttérbe lett szorítva.” Az Ukrán Legfelsőbb Tanács képviselőjévé választott Dr. Brenzovics László végül kijelentette: „Nem lehet olyan cél, amelyért fiatal embereknek meg kell halniuk. A világ vezetőinek inkább azon kellene gondolkodniuk, és azért kellene cselekedniük, hogy hogyan lehetne a békét, a megegyezést megteremteni.”

Dr. Csatáry György, a Rákóczi-főiskola Történelem és Társadalomtudományi Tanszékének vezetője hozzászólásában az I. világháború hadtörténeti eseményeit idézte fel, és elismerően szólt arról, hogy tudományos kutatóintézetek felvállalták, hogy felkutassák ezeket az elfeledett katonatemetőket, és a magyar állam fontosnak tartja, hogy méltó módon megemlékezzünk hősi halottainkról.

Eduard Zelinszki, Kőrös­mező polgármestere elmondta, hogy sok feltáratlan katonasír van még a hegyekben, amelyet gyakran sírrablók fosztogatnak, így a munkát még folytatni kell, hogy minden katonát a megfelelő tiszteletadás mellett temethessünk el. Mert aki nem emlékezik a múltjára, annak nincs jövője.

Szalipszki Endre, beregszászi magyar főkonzul beszédében hangsúlyozta, hogy Magyarországon a hősi halottakról való megemlékezés nemzeti ügy. „Ezt az is mutatja, hogy nemcsak a Honvédelmi Minisztérium hivatásos hadisírgondozói érzik fontosnak ezt az ügyet, hanem számos civil szervezet is, közöttük a Vigyázók Egyesület. Biztos vagyok abban, hogy Magyarországon az ilyenfajta gondoskodás nem fog lankadni, hanem folyamatosan újabb és újabb emberek kapcsolódnak be a hadisírok gondozásába.”

Az emlékezőbeszédeket követően a Hovédelmi Minisztérium Tábori Lelkészi Szolgálatának képviselői, Hankóczi Gergely őrnagy, református tábori lelkész, Szentesi Csaba őrnagy, görögkatolikus tábori lelkész és Kátai Róbert, római katolikus tábori lelkész szentelte, illetve áldotta meg a megújult katonai temetőt, majd azt megszentelték a helyi magyar közösség lelki vezetői is: Mikulyák László felső-Tisza-vidéki esperes, rahói plébános, Szulincsák Sándor huszti plébános és Mankovics Sándor kőrösmezői plébános.

Végül az ünnepség résztvevői a katonatemető központi emlékkeresztjénél elhelyezték a kegyelet koszorúit és virágait.

Hangácsi István, a Vigyázók Had- és Kultúrtörténeti Egyesületének elnöke a Kárpátaljának elmondta, hogy az egyesület 2006-ben alakult. Az indíttatásnak pedig családi okai vannak, 1944 októberében nagyapja hősi halált halt a kárpátaljai Tarac­közön. Baráti társaságként indult a dolog, de Magyarország különböző vidékeiről is csatlakoztak hozzájuk, és 2012-ben egyesületté alakultak. Azóta nyaranta, szabadidejükben 18-20-an járnak Kárpátaljára és dolgoznak az elhanyagolt katonatemetőkben. Újabban már nemcsak Kárpátalján, hanem a hágón túl is. A Kőrösmező környéki hegyeken is találtak katonasírokat, például az Esztena-hegyen 24 katonánk van eltemetve. De a kőrösmezői hősi temető bal oldalán lévő sírokat sem tudták még pontosan kijelölni, tehát Kőrösmezőn sem fejeződött be még a munkájuk.

Badó Zsolt