Tömeget játszottak – Cserhalmitól és Trilltől tanultak a debreceni diákok
Fiatalok, tehetségesek és imádják a színházat. Nem csupán nézőként: idén nyáron a világot jelentő deszkákon is volt szerencséjük megfordulni. S nem ám akárhol: a Szegedi Szabadtéri Játékokokon bemutatott, Vidnyánszky Attila által rendezett darabban, Az ember tragédiájában statisztálhattak többek között Cserhalmi Gyögy, Földes László (Hobo), Gáspár Sándor, Ónodi Eszter, Szűcs Nelli és Trill Zsolt mellett.
Az egyszerűség kedvéért egy játszóteret választottunk beszélgetésünk helyszínéül a három ifjú hölggyel és a két úrral, akik roppantul könnyen megnyíltak a Dehir kérdései előtt. Mindenre válaszoltak, mindenről volt véleményük, bár egyetlen kérdésnél megjegyezték, hogy nem ragaszkodnak mindenáron a válasz megjelenítéséhez. Ez a kérdés úgy hangzott: melyik darab tetszett nekik a legkevésbé a Csokonai Színház idei terméséből… Egyébként gyakorlatilag szinte az egész évadot felsorolták, mi minden tetszett nekik – azaz, teljesen (szín)képben voltak.
Sokfelől jöttek, ám Madách darabja jó kis társasággá kovácsolta őket. Krivi Dóra a Tóth Árpád Gimnázium végzőse lesz szeptembertől, Kiss Evelin a Kereskedelmi és Vendéglátóipari szakközépiskolából keveredett színre, az ősszel 13. évfolyamát kezdő Fekete Gréta és a fiúk pedig az Ady Gimnáziumból érkeztek. A most 11. osztályos Mercs Máté és Kurely László régi motorosok, ők már együtt játszottak a Légy jó mindhalálig című darabban és A Pál utcai fiúkban, Lacit pedig a Valahol Európában is láthattuk már.
Hamar kiderült: bár szokás azzal vádolni ezt a korosztályt, hogy nem szeretnek olvasni és hidegen hagyják őket a klasszikusok, Az ember tragédia ennél az ötösfogatnál nagy kedvenc. Mindannyian olvasták, bármikor képesek idézni belőle – és nem csak azokból a részekből, ahol játszottak is. Ami persze egyáltalán nem könnyítené a helyzetüket, hiszen a legtöbb színben ott voltak, és tömeget alkottak sokadmagukkal. Debrecenből egyébként jó huszonöt-harminc fő statiszta mehetett Szegedre, mesélték, akik mellé a környékről is érkeztek még fiatalok. Míg a hasonló helyzetben lévő szentesi vagy a szegedi szereplők némi pénzt is kaptak, ők nem: cserébe viszont a Tisza szállóban lakhattak „ingyen”, és nyolc napon át a fenti színészek társaságában gyakorolhatták majdani mesterségüket. Mert az is hamar kiderült: nem futó és múló, hanem tartós szerelem számukra a színészet.
A kapu Szegedre az idén tavasszal nyílott meg számukra: márciusban az Ádámok és Évák című vetélkedő keretében nyolc debreceni középiskola közel háromszáz diákja mutatta be a Csokonai Színházban Madách művét. Itt választották ki őket is.
Hatalmas élmény volt számukra ez nyolc szegedi nap, idézték fel az eseményeket. Azt, hogy „milyen érdekesen rendez ez sajátos látásmódú rendező, Vidnyánszky”, hogy milyen sokat tanultak a színészektől, „Trilltől és Szűcs Nellitől”, akik „ajánlottak könyveket is, miket olvassanak el feltétlenül, ha ezt a pályát szeretnék választani”, vagy hogy milyen „barátságos volt velük Cserhalmi és Hobo”. (Ismeritek a zenéjét? – vetettem közbe, mire azonnal jött a válasz, hogyne, „láttuk az előadásait is”.) Izgalmas volt, ahogy rájuk szabták a jelmezeket, elkészítették a frizurájukat (ez elsősorban az ifjú hölgyeket hozta lázba), ahogy az egész próbafolyamat egyszerre hihetetlen lazasággal és mégis nagyon komolyan zajlott. Abban egyetértettek, hogy ez a rendezői stílus az érzelmekre hat, és hogy a zenének is jelentős szerepe van a hatás elérésében.
Szeged nagy kaland volt a debreceni fiataloknak: nagyjából déltől tizenegyig-éjfélig és szinte megállás nélkül próbáltak, a maradék időt pedig városnézéssel, barátkozással töltötték. Az némi „polgárháborús helyzetet” teremtett számukra, mikor azt kérdeztük, melyik a jobb város, a Tisza-parti inkább vagy Debrecen. A helyzet végül nagyjából döntetlenre jött ki, az egészséges lokálpatriotizmus és „az új az mindig érdekesebb”, meg „ott van folyó, itt viszont nincs”, hozzávetőlegesen kiegyenlítette a mérleget.
A folytatás? Még tart a nyár, szeptemberben kezdődik az iskola – és a színházi évad is. Ők ott lesznek, olyan sűrűn, amennyire csak lehet: minimum heti rendszerességgel. S bárhogy alakul is a sorsuk – ezt a nyarat aligha fogják elfeledni.
Szénási Miklós